Gyurcsány: történelemhamisításra nem lehet nemzeti méltóságot építeni

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szeretné figyelmeztetni Magyarországot, de leginkább “a hatalom mai urait”, hogy hazugságra, történelemhamisításra nem lehet nemzeti méltóságot és büszkeséget építeni – jelentette ki Gyurcsány Ferenc pártelnök vasárnap kora este a Szabadság térre tervezett, a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű helyénél, ahol tiltakozó civilek a hét eleje óta demonstrálnak.

 

A volt kormányfő azt mondta, hogy a magyar nem bűnös nemzet, de nem is hibátlan, mert szüleink, nagyszüleink világa hajlamos volt az önbecsapásra, arra, hogy elfordítsa a fejét, amikor bűnt látott. Hozzátette, nem kívánnak ítélkezni felettük, de mentegetni sem kívánják őket és nem akarnak részt venni abban a hazugságban, amelynek a téren épülő szobor “a jelképe kíván lenni”.

A DK-elnök szerint “Horthy rendszere” közel egymillió honfitársunkat küldte halálba, kit a Don irányába, kit pedig a gázkamrák poklába. Úgy fogalmazott: ehhez sokan segédkezet nyújtottak, így “besározódtunk” és “ennek a sárnak az égető marása ott van a nemzet testén”.

A szoborról azt mondta, nem azért kell naponta tiltakozni “ezzel a förmedvénnyel szemben”, mert nem akarják, hogy hazugságra tanítsák a nemzetet és a gyerekeket. Ez az szobor soha nem fogja egyesíteni a nemzetet, és ha erőszakkal, hatalommal mégis megépítik, akkor “ennek az emlékműnek nem lesz egy nap nyugalma” – folytatta.

Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszédet mond 2014. április 13-án a Szabadság térre tervezett, a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű helyénél, ahol tiltakozó civilek a hét eleje óta demonstrálnak, a kordont többször elbontották, amelyet az építők vissza-visszaállították. Április 11-én a tüntetők a tervezett emlékmű talapzatát megbontották. MTI Fotó: Kallos Bea

Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszédet mond 2014. április 13-án a Szabadság térre tervezett, a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű helyénél, ahol tiltakozó civilek a hét eleje óta demonstrálnak, a kordont többször elbontották, amelyet az építők vissza-visszaállították. Április 11-én a tüntetők a tervezett emlékmű talapzatát megbontották. MTI Fotó: Kallos Bea

 

Az LMP társelnökére, Schiffer Andrásra utalva közölte: valaki azt mondja, hogy ez túlzott hisztéria. Gyurcsány Ferenc szerint ugyanakkor “azok a százezrek, akik odalettek”, azt gondolták, hogy túlzott közöny veszi körül őket. “Nem a hisztéria a túlzó, hanem a miniszterelnöknek a hatalommal való visszaélése túlzó” – mondta.

Kijelentette, hogy a demokratikus közösségnek nem amiatt kell elszámolnia önmagával, hogy napok óta kitartóan hallatja a szavát, hanem talán amiatt, hogy “oly sok mindent megengedtünk”. Szerinte ugyanis 24-25 éve zajlik a magyar múlt és történelem átrajzolása. Itt az ideje, hogy ne legyen gyenge és halk a polgári demokratikus Magyarország – folytatta Gyurcsány Ferenc. Úgy fogalmazott: nem ők Orbán Viktor kormányfő egyetlen ellenfelei, hanem az a Magyarország is, amelyik “talán még nincs, de biztosan lesz, egy szabad, jobb világ”. És amikor “annak ítélőszéke elé fog kerülni, örülhet annak, ha csak hitványnak fogják nevezni, mert ha rajtunk múlik, ennél többet is mondanánk” – tette hozzá a DK elnöke.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.