Orbán Viktor: győztünk!

“Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!” – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap késő este Budapesten, a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén. Azt ígérte, azért fog dolgozni, hogy Magyarország “nagyszerű hely” legyen.

 

A miniszterelnök, a Fidesz elnöke azt mondta, a Fidesz-KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni.

A Fidesz-KDNP európai rekordot ért el, az európai pártok közül a legnagyobb arányú támogatást érte el. Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában – hangoztatta Orbán Viktor a IX. kerületi Bálna előtti téren, amelyet betöltött az ünneplő szimpatizánsok tömege.

orban_v_eredmenyvaro_fidesz0_2014apr6_balna

Orbán Viktor szavai szerint a magyarok “jól hallhatóan” kimondták, olyan hely újra az ország, ahol érdemes élni, dolgozni, családot alapítani, és az elmúlt négy év vitáit a választók most egyértelműen lezárták. Megerősítették a munkahelyteremtés, a családtámogatás, a nemzeti függetlenség politikáját.

Emellett a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre – folytatta Orbán Viktor, rögzítve: a választók megerősítették, hogy az országnak az unióban van a helye, de csak akkor, ha erős nemzeti kormánya van.

Orbán Viktor köszönetet mondott a választópolgároknak, hogy elmentek választani és ezzel kiálltak a demokrácia mellett. Köszönetet mondott továbbá a kitartásért, és elkötelezettségért azoknak, akik a Fidesz-KDNP jelöltjeire, listájára szavaztak és köszönetet mondott a “bajtársaknak”, valamint a családtagoknak is.

Elmondta, büszke arra, hogy megbízást kapott a munka folytatására és ígéretet tett arra: minden nap azért fog dolgozni, hogy az ország “nagyszerű hely” legyen.

“Új és nagyszerű korszak kapujában állunk mindannyian, arra hívom Magyarország polgárait: lépjünk be ebbe az új és nagyszerű korszakba együtt” – mondta Orbán Viktor. Csak együtt juthattunk el idáig, és csak együtt lehetünk újra sikeresek és tehetjük ismét naggyá Magyarországot – tette hozzá.

Orbán Viktor beszédét azzal zárta: miután győztek, még többet dolgozhatnak, de tudják, hogy van erejük, hogy a munkát elvégezzék.

orban_v_eredmenyvaro_fidesz3_2014apr6_balna

 

 

Kocsis Máté: Barroso gratulált Orbán Viktornak

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke már gratulált Orbán Viktor kormányfőnek, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjének – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap este a kormánypárt eredményváró rendezvényén.

A politikus köszönetet mondott minden, a parlamenti voksoláson részt vevő választónak, majd külön megköszönte a Fidesz-KDNP támogatóinak a kormánypártokra leadott szavazatokat.

“Mindenkinek hálával tartozunk határon innen és határon túl” – fogalmazott Kocsis Máté, akinek szavait élénk tapssal fogadták a IX. kerületi Bálna előtti teret csaknem betöltő szimpatizánsok.

Kocsis Máté tájékoztatása szerint hamarosan Orbán Viktor kormányfő mond beszédet a Fidesz-KDNP fővárosi választási eredményváró központjában.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.