Terjedőben a fertőző láz – Ajándékok mindenhol

(Budaörs – 2013. december 21., Budaörsi Infó) A karácsonyi ajándékvásárlási láz elterjedőben van már az országban. Sajnos fertőző, és bárki elkaphatja. Nem szükséges hozzá érintkezés, a levegőben is terjed. A fahéj és a narancs illata is kiválhatja a tüneteket. Ellenszer még nincs, de a tudósok már dolgoznak rajta. Várható eredmény a négyes metró elkészülésével egy időben várható.

A karácsony sokakban kiváltja az ajándék vásárlási lázat. Tünetei a pénztárcák súlyának és tartalmának csökkenése, ingerlékenység. Valamilyen rejtélyes módon a parkolóhelyek az ünnepek közeledtével egyenes arányosságban csökkennek. Tehát megállapíthatjuk, hogy nem csak az emberekre, hanem a környezetükre is hatással van.

Ilyenkor a “fertőzötteken” a méhekéhez hasonló viselkedés figyelhető meg. Különböző bevásárlóközpontokba özönlenek, és mint a méhek a méhkirálynőnek viszik a mézet, az emberek a központoknak viszik a pénzüket.

Ellenszer még nincs erre a kórra, viszont csak ritka esetben halálos.  Fontos, hogy ajándéktárgyakkal felpakolva ne haladjunk úgy át az úttesten, hogy más vásárlók kincseit figyeljük, mert könnyen előfordulhat, hogy a balesetek száma még eggyel nőni fog.

A szakemberek azt javasolják, hogy akik már elkapták ezt a kórt, csak kísérővel látogassák a boltokat, és orvosi felügyelet mellett nézzék majd csak meg a hóvégi számla kimutatásukat.

A láz szerencsére egy hónap elteltével elmúlik, ezért azt javasoljuk a “méh effektusban” szenvedőknek, hogy kitartás! Nemsokára itt a Húsvét! Az sokkal enyhébb lefolyású.

mennyit_koltunk_karacsonykor

(Evangeline)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.