A rendezők szerint körülbelül másfélezren vettek részt a Horváth András volt adóhivatali dolgozó melletti budapesti tiltakozó felvonuláson, amely a belvárosi, Széchenyi utcai adóhivatali épülettől indult, majd a Belügyminisztérium érintésével az Alkotmány utcában fejeződött be szombat ...

Majdnem 19 millió forint büntetést szabott ki az Országgyűlés idén képviselőkre, az érintettek valamennyien ...

Elkészült Budaörs településrendezési eszközeinek tervezete. A tervekben foglaltak szakmai véleményezése előtt szeretné a város vezetése az itt élők véleményét is megismerni, ezért Budaörs Város Településszerkezeti Terve és Helyi Építési Szabályzata jóváhagyandó munkarészeinek tervezetét és az azok alátámasztására készített munkarészek lakossági véleményeztetését kezdeményezi. Íme a város honlapján közzétett, Mártonffy István főépítész ...

Harminc százalékkal csökken január elsejével egy lépésben a mobiltelefonok és 20 százalékkal a digitális televíziózásnál műsorrögzítésre használt eszközök jogdíja, ugyanakkor a díjfizetési kötelezettséget kiterjesztik a táblagépekre is – tudatta az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület pénteken a ...

David Beckhamet, az angol labdarúgás élő legendáját és Katalin cambridge-i hercegnőt, Vilmos herceg feleségét találták az idén a legvonzóbb személyiségnek a ...