Megtiltottak egy speciális génvizsgálatot egy meddőségi klinikának

Megtiltották egy budapesti meddőségi klinikának, hogy egy speciális génvizsgálatot végezzen – írta az Origo hírportál kedden.

 

 

Az Origo információi szerint “a fővárosi kormányhivatal V. Kerületi Népegészségügyi Intézete, azaz az illetékes ÁNTSZ határozatban tiltotta meg a budapesti Versys meddőségi klinikának, hogy egy speciális génvizsgálatot elvégezzen a hozzá forduló nőkön” – olvasható a cikkben.

Mint írták, “ezzel a hatóság is kimondta (…), hogy a kutatási fázisban lévő génszűrést illegálisan végzi a cég, és kér érte több millió forintot a mit sem sejtő nőktől”.

Az Origo szerint a döntés ellen fellebbezést nyújtottak be, az ügyet másodfokon a Fejér Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve tárgyalja majd.

A cikk szerint a klinika egy világszerte még csak kutatási fázisban lévő vizsgálatot végez úgy, hogy nincs meg hozzá a megfelelő engedélye, ugyanakkor erről nem szól pácienseinek.

A klinika több millió forintot kér ezért az úgynevezett microarray CGH vizsgálatért. Ennek az a lényege, hogy nemcsak egyes géneket, hanem az egész génállományt világítja át. Az említett klinikán kívül egyik meddőségi centrumban sem végeznek az országban ilyen vizsgálatot, éppen azért, mert külön engedélyhez kötött – írták.

Az MTI kereste a klinikát és az ÁNTSZ-t is, de egyelőre nem érkezett válasz tőlük.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.