Székely autonómia – Tőkéssel együtt énekelte a tömeg: éljen a magyar szabadság!

Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével közösen énekelte el a székely szabadság napján megrendezett autonómiatüntetésen Marosvásárhelyen vasárnap összegyűlt, a szervezők által 30 ezer fősre becsült tömeg, hogy “éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”

 

 

Tőkés László egy bekiabálás keltette derültség közepette kezdte el beszédét. A bekiabáló azt kérdezte, hol van Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Tőkés köszönetet mondott azoknak az RMDSZ-es politikusoknak, akik vezetőik “tiltása” ellenére eljöttek a tüntetésre.”Minden pártérdeket felül kell múlnia a nemzeti érdeknek” – jelentette ki a volt püspök.

A vasárnapi marosvásárhelyi megmozdulást a Székely Nemzeti Tanács szervezte, társszervező volt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt, ez utóbbi kettő az RMDSZ riválisa.

Tőkés László úgy vélte, a marosvásárhelyi demonstráció “a sereggyűjtés napja” kell, hogy legyen. Hozzátette, az autonómia olyan a székelység számára mint a növények számára a víz vagy a napfény.
Tőkés László Kádár János 1958-as romániai látogatására emlékeztetett, amikor az egykori magyar pártfőtitkár “kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román nacionalista hatalom kényére-kedvére”. Utalt arra, hogy “Kádár János örökösei” szombaton Markó Béla volt RMDSZ-elnökkel és Victor Ponta román miniszterelnökkel együtt ünnepeltek a Magyar Szocialista Párt (MSZP) budapesti rendezvényén.

A volt püspök megbotránkoztatónak tartotta, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök igaz, bátor hazafiságról beszélt a rendezvényen. “Igaz, bátor hazafiság meghívni Budapestre Victor Pontát, aki újraélesztette Romániában az agresszív magyarellenességet?” – tette fel a kérdést.

Tőkés László románul is elmondta, arra kéri a románokat, hogy az ország szuverenitását tiszteletben tartva közösen keressék a megoldást Székelyföld autonómiájára.

A szónokok beszédei után a tömeg közfelkiáltással fogadott el egy a román kormánynak címzett petíciót. A magyar és a székely himnusz eléneklése után a tömeg már sötétben indult el mintegy másfél kilométeres útjára, hogy Marosvásárhely főterén áthaladva átadja a petíciót a kormány Maros megyei képviselőjének.

 

 

A marosvásárhelyi tüntetők petíciót intéztek a román kormányhoz

 

Székelyföldnek autonómiát követelő petíciót adtak át a vasárnapi marosvásárhelyi tüntetés szónokai – Tőkés László, Izsák Balázs, Bíró Zsolt és Sánta Imre – a román kormány helyi képviselőjének.

A tüntetők az “Autonómiát!”, “Székelyföld”, “Itthon vagyunk!” jelszavakat harsogva, fáklyák és gyertyák fényénél tették meg a székely vértanúk emlékművétől a Főtérig vezető másfél-két kilométeres utat.

A demonstráció résztvevői a dokumentum szerint területi autonómiát követelnek a Székelyföldnek. Követelik továbbá, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az uniós források hatékony felhasználása érdekében, s hogy a Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió.
A tüntetést biztosító helyi rendőrség igazgatója, Valentin Bretfelean az MTI-nek azt mondta, a demonstráció során semmilyen rendbontás nem történt.

 

 

Megmozdulások észak-amerikai nagyvárosokban

 

Észak-Amerika több nagyvárosában tartottak vasárnap megmozdulásokat a székely autonómia ügye melletti szolidaritás jegyében.

New Yorkban csaknem 250-en tüntettek békésen Románia főkonzulátusa előtt – mondta az MTI-nek az eseményt szervező Baumeister László Wilhelm. A rendőrség által biztosított tüntetésen, amelyre a résztvevők a székely és a magyar zászlók mellett egy román lobogót is elvittek, beszédek hangzottak el a székely autonómia ügyének és az erdélyi örökségnek a védelmében.

Clevelandben, a Vatikán által tavaly újranyittatott Szent Imre magyar katolikus templom területén mintegy másfél százan gyűltek össze, hogy támogassák Székelyföld autonómiájának ügyét – tájékoztatta telefonon azt MTI-t Csibi Lóránt, az esemény szervezője, a városban működő Bocskai Rádió főszerkesztője.

Csibi Lóránt az összegyűltek előtt, akik elénekelték a magyar és a székely himnuszt, egyebek mellett ismertette a közigazgatás átszervezésére irányuló román kormányzati szándékot.
Los Angelesben a San Fernando-völgyi magyar református templomban közös imával és verses-zenés műsorral hívták fel a figyelmet a székely autonómia ügyére. Az eseményen mintegy hetvenen vettek részt. A Los Angeles-i eseményt, ugyanúgy, mint Clevelandben, támogatási nyilatkozat felolvasása és aláírásgyűjtés zárta.

Washingtonban egy körülbelül 20 fős csoport székely zászlókkal és egy angol nyelvű, Autonómiát Székelyföldnek felirattal tartott flashmob megmozdulást a Fehér Ház közelében. A részvevők közül többen székely népviseletben vagy a csíkszeredai hokicsapat mezében jelentek meg.
Kanadában Ottawában és Torontóban hirdetett meg szolidaritási megmozdulásokat a Székely-Magyar Kanadai Egyesület, mindkét városban az ott működő román képviselet elé.

 

 

Az önrendelkezésért tüntettek Bécsben

 

Mintegy félezren vettek részt a székely önrendelkezésért szervezett tüntetésen vasárnap Bécsben.

A résztvevők a román nagykövetség elé vonultak, ahol átadtak egy petíciót a diplomáciai képviselet egy munkatársának. Ebben arra szólították fel a román kormányt, hogy a magyar kormány bevonásával bocsátkozzon építő jellegű párbeszédbe a székelyek önrendelkezésének biztosításáról.

A szervezők mintegy ötszáz főre, a rendőrség mintegy négyszázra becsülte a marosvásárhelyi és több más európai megmozdulással egy időben megtartott tüntetés résztvevőinek számát.

Túlnyomórészt Ausztriában élő erdélyiek vettek részt a tüntetésen, ők az ország számos részéből, így például Bécsen kívül Grazból és Linzből érkeztek – közölte az MTI érdeklődésére a Bécsben élő, erdélyi származású Piroska Ferenc, a tüntetés megszervezésére létrejött Székely Szolidaritás Bizottság – Közép-Európa Fórum képviselője.

A menet a Szent István-székesegyház (Stephansdom) elől indult a székely és a magyar himnusz eléneklése után és a belvároson keresztül vonult a román képviselet elé. A résztvevők – többen népviseletben – székely és magyar zászlókat, valamint Erdélynek autonómiát követelő transzparenseket vittek magukkal. A tömegben látni lehetett egy-egy árpádsávos zászlót és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom zászlóját is. A transzparensek között volt olyan is, amelyik arra emlékeztetett, hogy a jelentős számban német ajkúak lakta Dél-Tirol régiónak sikerült önrendelkezést elérnie Olaszországon belül.

A város népes sétálóutcáján, a Kärtner Strassén vonuló menet résztvevői német nyelvű ismertetőket osztottak a járókelőknek a székelyekről.

Az erdélyi magyarság önrendelkezését szorgalmazó beszédeket követően átnyújtották a szolidaritást kifejező petíció egy példányát a bécsi román követség egyik munkatársának. A követség előtt többször felhangzott az Autonómiát Erdélynek! felhívás, s néhányszor a Vesszen Trianon! felkiáltást is hallani lehetett.

A békés tüntetés a székely és a magyar himnusz újbóli eléneklésével ért véget.

 

 

Brüsszelben is szolidaritást vállalnak Székelyfölddel

 

Nagyjából 25-en gyűltek össze vasárnap a brüsszeli román nagykövetség épületénél, hogy kifejezzék szolidaritásukat a romániai székelyekkel a székelyföldi autonómiáért folytatott küzdelemben.

A Belgiumi Magyarok Szövetsége és az Emberi Jogok Közép-Európai Bizottsága által szervezett megmozdulás azzal kezdődött, hogy a magyar és székely zászlókat lengető résztvevők elénekelték a Székely himnuszt.

Ezt követően Kállay Oszkár, a tiltakozás egyik szervezője elmondta, hogy ez a tüntetés nem valami ellen, hanem valamiért szerveződött. Rövid beszédében felidézte, hogy 1854-ben ezen a napon végeztek ki három székely hazafit, akik az 1848-as magyar forradalmat igyekeztek újraéleszteni.

Kállay ezt követően felolvasott egy nyilatkozatot, amelyet José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének is eljuttattak, akit szintén arra kérnek: lépjen fel a székelyföldi autonómia ügyében. Nyilatkozatukban a szervezők kifejezik, hogy szerintük Románia uniós csatlakozásakor a székelyek joggal hihették, hogy jogaik érvényesülhetnek, nem lesznek másodrangú polgárok, elnyerhetik a területi autonómiát, de Románia – mint fogalmaznak – továbbra is folytatja erőszakos asszimilációjukat, miközben úgy tesz, mintha eleget tenne európai kötelezettségeinek.

“A romániai diktatúra eszközei és asszimilációs módszerei túlélték a diktatúrát” – jelentette ki Kállay Oszkár, aki szerint a román hatóságok még a párbeszédtől is elzárkóznak, ha a székelyföldi autonómiáról van szó.

Beszédét követően Kállay a brüsszeli román nagykövetnek címzett levelet adott át a nagykövetség egyik munkatársának, majd a tiltakozók elénekelték a Himnuszt.

 

 

Több mint ezren gyűltek össze a budapesti tüntetésen

 

Több mint ezren gyűltek össze vasárnap délután Budapesten, a román nagykövetség épülete előtt a Székelyföldért Társaság által szervezett, a székely autonómiatörekvéseket támogató tüntetésen.

A székely szabadság napján több európai és amerikai nagyvárosban egy időben, magyar idő szerint délután négy órakor tartott rendezvény harangszóval, majd a Székely himnusszal vette kezdetét.

A demonstráció miatt a XIV. kerületi Thököly út Dózsa György út és Stefánia út közötti szakaszának felét zárták el kordonokkal. Itt korábban a BKV buszokat átengedték, de többen a kordonokon kívül gyűltek össze, ami már a tömegközlekedést is akadályozta. A demonstráción minden korosztály képviselői, idősek és kisgyermekek is képviseltették magukat. A tömegben számos székely és magyar zászlót is lehetett látni, sokan pedig árpádsávos zászlóval érkeztek.

A színpadon – ahol többek között Csurka László és Pitti Katalin előadóművészek is felszólaltak – “a Székelyföldért Társaság Területi Autonómiát Székelyföldnek” felirat volt olvasható.

Többen székely népviseletben jelentek meg, egy csoport a rongyos gárdát idéző katonai formaruhában. Többen fekete, a “Kárpát Haza Őrei”, mások Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom feliratú ruhát viseltek. A tömegben az Erdélyi Körök Országos Szövetsége és a Magyarok Világszövetsége feliratú táblák is voltak. A demonstrálók többször skandálni kezdték, hogy “autonómiát”, illetve hogy “Vesszen Trianon!”.

György Mózes Árpád, a magyarországi megmozdulást szervező Székelyföldért Társaság (SZFT) elnöke kiemelte, hogy bár a kezdő időpont Los Angelesben hajnali 6 órára esett, ott is csatlakoztak a székely szimpátiatüntetésekhez.

Az elnök felidézte, hogy a román politika a közelmúltban egyre több, a székelyeket sértő intézkedést hozott: ügyészség elé citálják azokat, akik Wass Albert műveit olvassák fel, példaképnek állítják azokat a románokat, akik nyíltan felvállalják szélsőjobboldali nézeteiket, Victor Ponta román kormányfő pedig “betegesen üldözi” a székely zászlót kitűző intézményvezetőket – mondta György Mózes Árpád.

Kiemelte továbbá, hogy mindezeken felül Székelyföldet is fel akarják osztani. Ennek kapcsán – mint mondta – még azzal sem törődnek, hogy a nemzeti kisebbségekről szóló keretegyezmény tiltja a nemzetiségi arányok megváltoztatását.

László Lajos, az SZFT titkára Székelyföld üzenetét olvasta fel. Ebből kiemelte: elegük van abból, hogy belső anyaországuknak – Székelyföldnek – még a létét is tagadják; szabadon akarják használni anyanyelvüket és szimbólumaikat, azt akarják, hogy Székelyföldön legyen a magyar is hivatalos nyelv. “Autonómiát akarunk, mert az autonómia az egyetlen elfogadható megoldás” – idézte a székelyföldiek üzenetét László Lajos.

Az üzenet szerint küzdelmüket békés, demokratikus eszközökkel addig folytatják, amíg el nem érik céljaikat. László Lajos nem sokkal a rendezvény vége előtt azt mondta, a budapesti megmozduláson csaknem háromezren gyűltek össze, Marosvásárhelyről pedig azt a hírt kapták, hogy ott ezzel egyidőben több mint 30 ezren tüntetnek.

A rendezvény végén elénekelték a magyar, majd ismét a Székely himnuszt. Nem sokkal 6 óra előtt rendbontás nélkül ért véget a tüntetés.

Romániában Marosvásárhelyen, Magyarországon Budapest mellett Szolnokon, Keszthelyen és Sárospatakon, Európában ezen kívül Londonban, Bécsben, Helsinkiben, Hágában, Münchenben, Stockholmban és Zürichben, az Egyesült Államokban New Yorkban, Clevelandben és Los Angelesben, Kanadában pedig Torontóban és Ottawában szerveznek szolidaritási tüntetéseket helyi csoportok, elsősorban a román külképviseletek előtt a székely szabadság napján.

 

 

Londonban nem engedték a tüntetőket a román követség elé

 

Londonban a rendőrség nem engedte a román nagykövetség elé a székely autonómiáért tüntetőket.

Románia londoni nagykövetsége egy kerítéssel elzárt kis utcában van, a vasárnap délutáni demonstrációra érkezőket azonban a rendőrök egy szemközti szűk sétálóutcába terelték, ahol a résztvevőknek egy rácsokkal körülvett, kijelölt részen kellett gyülekezniük.

Az MTI tudósítójának kérdésére a helyszínt biztosító rendőri egység vezetője elmondta: az intézkedést nem a román képviselet kérte, a nagykövetségnek otthont adó utca magánterületnek minősül, ezért ott nem lehet demonstrációkat tartani.

A vasárnapi londoni megmozdulásra összegyűlt mintegy 120 résztvevő némi vita után tudomásul vette, hogy nem vonulhat a román képviselet elé, és a kijelölt kis utcában tartotta meg az egyórás rendezvényt. A tüntetők magyar és székely, valamint rovásírással ellátott árpádsávos lobogókat emeltek a magasba. Az egyik transzparensen a “Székelyföld nem Románia része” felirat volt olvasható.

A tüntetők többször elénekelték a magyar és a székely himnuszt, és több alkalommal felhangzott a “Vesszen Trianon” jelszó is.

A demonstráción felolvastak egy nyilatkozatot, amely szerint Székelyföld autonómiája nem sértené Románia területi integritását és szuverenitását, sem a Székelyföldön élő román nemzetiségű polgárok érdekeit és a román alkotmányt sem. A nyilatkozat követelte, hogy Székelyföld alkosson önálló

A nyilatkozat szerzői Székelyföld területi autonómiájának megteremtését is követelték.

A demonstráció rendbontás nélkül ért véget.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.