Oscar-díj 2013 – “Hugh Jackman pocsék, Riva tán a gálát se éri meg”

Kegyetlenül őszinte véleményét fogalmazta meg egy névtelenségbe burkolózó hollywoodi rendező az Oscar-díj idei jelöltjeiről, szerinte Hugh Jackman szörnyen énekelt A nyomorultakban, Emmanuelle Riva pedig tán a vasárnapi gálát se éri meg, ezért nem is szavazott rá.

A rendezőt a The Hollywood Reporter című filmes szaklap hívta meg szerkesztőségébe, hogy ott töltse ki szavazólapját és fejtse ki véleményét a jelöltekről. Az amerikai filmakadémia 24 kategóriában osztja ki díját, amelyre a testület 5856 tagja jogosult szavazni.

A meg nem nevezett rendező különösen kemény szavakkal illette A messzi dél vadjai című fantasy-drámát, amelynek kilencéves főszereplője, Quvenzhané Wallis a legjobb női alakítás kategória valaha volt legfiatalabb jelöltje. A filmes szakember úgy fogalmazott, nem értette az alkotást, “hányingere lett tőle, és már-már lehetetlenül unalmas” volt. “És nem szavazok olyanra, akinek a nevét nem tudom kiejteni. Quvez? Quzen? Quzenay? A szülei igencsak kitoltak vele, hogy ezt a nevet adták neki. Azegészábécé Wallis” – gonoszkodott. “Az igazság az, hogy nagyon kedves, de kiforratlan alakítás ez egy kilencévestől. Én rendeztem gyerekeket. Talán ezer felvétel is kellett nekik, aztán ezekből álltak össze a legjobbak” – fejtegette.

Ugyancsak bántó módon nyilatkozott Emmanuelle Riváról, a francia film nagy csillagáról. A Szerelem című dráma 85 éves női főszereplője a legidősebb, akit valaha a legjobb női főszereplő díjára jelöltek. A rendező ugyan kiemelkedőnek nevezte Riva alakítását Michael Haneke öt kategóriában esélyes filmjében, de úgy vélekedett, “Emmanuelle Riva tán nem is éri meg az Oscar-gálát”. Így végül Jessica Chastainre, a Zero Dark Thirty – A bin Laden-hajsza főszereplőjére adta voksát.

“A Szerelem máris kiesett. Csak egy haldokló nőről szól, a filmnek nincs is sztorija. Egyszerűen annyiszor cserélnek pelenkát benne, hogy azt már nem bírom” – fanyalgott.

Átkozta a rendező Hugh Jackmant is, aki szerinte “pocsékul énekelt” A nyomorultakban. Tommy Lee Jones a Lincoln című történelmi drámából pedig “mindig is egy savanyú fickó” volt. “Én mondom, ne kedveljék” – jegyezte meg. Sally Field is megkapta a magáét. “Egy olyan pillanatot sem találtam a filmben, amelyben bármi rendkívülit tett volna. Idegesítő karaktert játszik, ő maga is bosszantó” – ítélkezett a legjobb női mellékszereplők között jelölt filmcsillagról.

A legjobb film díjára jelölt Az Argo-akciót “egy nagy semminek”, A nyomorultakat pedig az utóbbi évek “legnagyobb csalódásának” nevezte. A Napos oldalra csak egy szót talált a rendező: “blah”. A Django elszabadul szerinte Quentin Tarantino csaknem három órán át tartó maszturbálása, a Pi életének pedig idegesítő a vége – mondta a kategória jelöltjeiről. A rendező mindössze két olyan filmet talált, amelyre érdemes volt szavazni: A bin Laden-hajszát és a Lincolnt.

Utóbbi ugyan unalmas, de rendezője, Steven Spielberg nagyjából tízévente megérdemel egy Oscart – idézte a The Daily Telegraph internetes kiadása.

Mivel Hollywood általában igyekszik a szebbik arcát mutatni a nagy nyilvánosság felé, a filmipar fellegvárában megindultak a találgatások, hogy ki lehet a “pokróc” rendező.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.