Fidesz: a darabokra hullott baloldal “Együtt a Megszorításokért” küzd

A Fidesz szerint a darabokra hullott baloldal az elmúlt hetekben bebizonyította: hatalomra kerülése érdekében arra még képes, hogy újra “Együtt a Megszorításokért” küzdjön – közölte Selmeczi Gabriella, a nagyobbik kormánypárt szóvivője kedden.

 

A szóvivő arra reagált, hogy az MSZP által életre hívott ellenzéki egyeztetéssorozat résztvevői közölték: kiszámítható, fenntartható és a piaci szempontokat érvényesítő gazdaságpolitikával javítanák a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetét. Az egyeztetésről beszámoló szocialista Kákosy Csaba elmondta: a vállalkozások versenyképességét 2010 óta jelentősen rontották az áthárított válságadók, a növekvő adminisztrációs terhek és a “brutális” tranzakciós illeték, a kormány téves gazdaságpolitikája miatt pedig összességében szürkülés és feketedés jellemzi ezt a szektort.

Selmeczi Gabriella közölte: “ma újra Együtt a Megszorításokért a baloldal összes bukott politikusa, akik már egyszer tönkre tették az országot, és akik most újra a veszélyes gazdaságpolitikájuk forgatókönyvét írják újra. Akik megduplázták a munkanélküliséget, akik két és félszeresére duzzasztották az államadósságot, akik a fizetések felét elvették adóban, akik a gyermeknevelést büntették, akik a nyugdíjasokat vegetálásra ítélték, akik inkább adtak segélyt, mint munkát, akik nyugdíjkasszát és az államkasszát kiürítették. Akik után romhalmaz és adóssághegy maradt” – fogalmazott.

A szóvivő szerint a baloldaliak folytatni akarják, ahol abbahagyták: a bankadót megszüntetnék, a minimálbér csökkentenék. Ismét a bankok és a multinacionális vállalatok érdekeit lesik, veszélybe sodorva ezzel a magyar családokat, a hazai vállalkozásokat. Magyarország nem kér ebből többet.

“A Fidesz kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően ma 160 ezer emberrel több dolgozik, mint kormányváltáskor, radikálisan csökkent a lakosság és a vállalkozások adóterhelése, 29 hónapja töretlen a foglalkoztatási fordulat, a Magyarország iránti bizalom jelentősen nőtt: egyre több nemzetközi stratégiai szövetséges zárkózik fel az ország mögé” – közölte Selmeczi Gabriella.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.