Feljelentést tesz az Együtt 2014 a kiskunfélegyházi hangfelvétel ügyében

Az Együtt 2014 feljelentést tesz a 2010-es kiskunfélegyházi önkormányzati választáson történtek miatt, mert megítélésük szerint egy hangfelvétel a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúját veti fel – közölte a mozgalom kedden.

 

Közleményükben azt írták: Ajtai Tibor, a Fidesz Bács-Kiskun megyei választmányának tagja, a megyei cigány önkormányzat elnöke egy felvételen részletesen elmondja, hogyan hajtottak végre – a láncszavazás módszerével – választási csalást a Fidesz-KDNP kiskunfélegyházi polgármesterjelöltje, Kapus Krisztián javára.

A politikus arról számol be a felvételen, hogy csaknem háromszáz embert mozgattak, tizenegy autóval vitték őket szavazni – olvasható az Együtt 2014 közleményében. Eszerint az elhangzottak felvetik a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúját, ezért a választói mozgalom feljelentést tesz.

Közleményükben arra is felhívták a figyelmet, hogy “a Kubatov-listák néven elhíresült jogtalan adatbázisok (…) ösztönözhetik és megkönnyítik a kiskunfélegyházihoz hasonló csalások megvalósítását”.

A szóban forgó hangfelvétel kapcsán az atv.hu közölt cikket kedden. Ebben szerepel az is, hogy időközben a YouTube videomegosztón nyilvánosságra került egy interjú, amelyben Ajtai Tibor elismeri a hangfelvétel létezését, ám azt állítja: többekkel együtt Dósai Bence, a Fidelitas megyei elnöke vette rá arra, hogy működjön közre egy olyan hanganyag összeállításában, amellyel majd Kapus Krisztiánt meg lehet zsarolni, hogy távozzon posztjáról. Szerinte a hanganyag tartalmának nincs köze a valósághoz, azt “próbából” vették fel a jegyzővel, három alkalommal. Mint mondta, csak később jött rá, hogy a Fidelitas-vezető saját szakállára akarta végrehajtani a puccsot, arról nem tudott sem Lezsák Sándor választókerületi elnök, sem Kerényi János régiós pártigazgató – írta az atv.hu, amely közölte azt is: Csölle Yvette jegyző – akit Kapus Krisztián elbocsátott január elején – ugyanakkor határozottan cáfolta nekik, hogy ezek próbafelvételek voltak, azt mondta, a felvétel az ő irodájában készült, egy “hétköznapi” beszélgetés keretében.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.