A kormány elítéli Gyöngyösi Márton kijelentését

A magyar kormány a leghatározottabban elítéli Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik képviselőjének a Parlamentben tett kijelentését – közölte a Kormányszóvivői Iroda kedden az MTI-vel.

 

A közleményben hangsúlyozták: a kormány a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa.

“A kormány egyúttal világossá teszi, hogy az ország valamennyi polgárát megvédi az ilyen inzultusoktól” – tette hozzá a közleményben a Kormányszóvivői Iroda.

Gyöngyösi Márton hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén, Németh Zsolt külügyi államtitkárhoz intézett azonnali kérdésében azt kifogásolta, hogy a kormány miért nem áll Palesztina oldalára a közelmúltban kialakult gázai konfliktus ügyében. Németh Zsolt külügyi államtitkár válaszában azt mondta, a magyar kormány a két nép közös érdekeit képviseli, Magyarország ezért üdvözli a térségben kötött tűzszünetet.

A Jobbik képviselője viszonválaszában úgy fogalmazott, a világbékét elsősorban Izrael fenyegeti, majd azt mondta: “pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”. Az államtitkár erre úgy reagált, hogy nem támogatna egy ilyen kutatást, mivel a kormány zsidó származású tagjainak száma nem kapcsolódik a szóban forgó konfliktushoz.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.