Törvény korlátozza a bankok egyoldalú szerződésmódosítását

A hitelintézetek az ügyfelek számára kedvezőtlenül csak akkor módosíthatják a számlaszerződések feltételeit, ha az adott díj, illetve költség szerződésben rögzített számítási módját nem változtatják meg, illetve ennek során nem vezetnek be új díjat vagy költséget – közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kedden.

 

A felügyelet tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban a hitelintézeti és fogyasztói oldalról is több megkeresést kapott arra vonatkozóan, hogy a hitelintézetek a pénzügyi tranzakciós illeték jövő évi bevezetése kapcsán módosíthatják-e a pénzforgalmi szolgáltatások körébe eső folyószámlákra vonatkozó szerződéseiket.

A kamatot, díjat vagy költséget érintő kedvezőtlen egyoldalú szerződésmódosításokat a hitelintézeti törvény ugyan nem zárja ki, ám azokra csak korlátozásokkal ad lehetőséget, a felügyelet e jogszabályi előírások betartását ellenőrzi.

A tájékoztatás szerint a számlaszerződés teljes időtartamára kizárólag olyan díjat vagy költséget lehet érvényesíteni, amely az eredetileg megkötött ügyfélszerződésben a felek felsoroltak, rögzítettek – hangsúlyozza a PSZÁF.

A PSZÁF közölte, bár a törvény nem határozza meg a számítási mód fogalmát, felügyelet álláspontja szerint a szerződésben meghatározott számítási mód tág értelemben az, ha a szerződés tartalmazza, hogy az egyes kamat, díj vagy költségelemeket milyen módszer, elv útján számítják ki. Szűk értelemben pedig számítási mód az, ha a szerződés tartalmazza magát a kamat, díj vagy költségelem kiszámítását eredményező konkrét műveletet.

A tranzakciós illeték esetleges átháríthatóságát a törvényi előírások mellett a piaci verseny is korlátozza – hangsúlyozza a felügyelet.

A felügyelet közölte, ha mégis megnövekednek az ügyfelek folyószámlákkal, pénzforgalmi ügyletekkel kapcsolatos terhei, a PSZÁF kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a költségnövekedés kizárólag a jogszabály adta keretek között történhessék, és hogy az ne haladja meg a pénzügyi szolgáltatókra háruló terhek mértékét, azaz a piaci szereplők ne jövedelemszerzésre használják föl az illeték bevezetését – írja közleményében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.