Ismét alelnöknek választotta Orbánt a Kereszténydemokrata Internacionálé

Ismét megválasztották a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnökének Orbán Viktor miniszterelnököt; a döntést a szervezet pénteki római tanácskozásán hozták meg – közölte Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az MTI-vel.

 

Ezt megelőzően, a nap folyamán a magyar kormányfő Rómában részt vett azon a munkaebéden, amelyen jelen volt az olasz, a spanyol, az ír és a görög miniszterelnök is, és ahol az eurózónát sújtó gazdasági válságról tárgyaltak.

A Kereszténydemokrata Internacionálé délelőtti, vezetőségi ülésén Orbán Viktor azt mondta – mint arról Szijjártó Péter az MTI-t tájékoztatta -, Magyarország egy gazdasági és társadalmi siker küszöbén áll, mert egyszerre képes csökkenteni az államadósságot, növelni a versenyképességet, és egyre több a munkából élők száma.

A Kereszténydemokrata Internacionálé a világ keresztény, humanista nézeteket valló politikai pártjait és szervezeteit tömöríti. A Fideszt 2001-ben vették fel tagjai közé,  Orbán Viktor azóta a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.