MSZP: az ünnep magyarságunk megélésének legerősebb alkalma

Augusztus 20-a az MSZP elnöke szerint a nemzeti büszkeség, az összetartozás és a megmaradás ünnepe, magyarságunk megélésének legerősebb alkalma. Mesterházy Attila ugyanakkor úgy véli, a mostani augusztus 20-a a “megcsonkított államiságról” is szól, mert szerinte az állam vezetői megsértik a Szent István óta államiságunk alapját jelentő jogbiztonságot.

 

A pártelnök hétfőn, az ünnep alkalmából az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, augusztus 20-án az államalapításra emlékezünk, Szent István művére, és az utána következő nemzedékek küzdelmeire, amelyekkel megőrizték és továbbvitték ezt az örökséget. A magyar állam több mint ezeréves fennállása után biztosan mondhatjuk, hogy az örökséget nemcsak megőrizni, de gyarapítani is tudtuk – fűzte hozzá.

Mesterházy Attila kitért a magyar olimpiai csapat sikerei is, amelyek – mint írta –  nemcsak a nagyszerű sportolói teljesítmény iránti tiszteletet, de a nemzeti büszkeséget is egyszerre váltották ki mindannyiunkból.

Közölte, a magyarság megmaradásának és sikerének kulcsa egykor ugyanaz volt, mint ma: saját értékeinket, hagyományainkat őriznünk, közben európaiságunkat megbecsülnünk, a minket körülvevő nemzeteket pedig tisztelnünk kell.

A pártelnök azt írta, ma Európában béke van, de a magyarok nem érzik magukat biztonságban. Hozzátette, az új kenyér ünnepe nem lehet felhőtlen akkor, amikor százezreknek nem jut sem kenyérből, sem másból elég, amikor emberek tömegei válnak jogfosztottá és kiszolgáltatottá a saját hazájukban, “amikor az állam vezetői a választóktól kapott hatalommal visszaélve éppen azt rombolják szét, amelynek védelmére és képviseletére szegődtek: a jogállamiságot és az állam és polgárai közötti bizalmat”.

Mesterházy Attila szerint az állami vezetők “sorozatosan megsértik a Szent István óta államiságunk alapját jelentő jogbiztonságot, csorbítják jogainkat, alkotmányos intézményeink működését korlátozzák, a törvényeinket önkényesen átírják úgy, hogy az kevesek érdekét szolgálja a többség érdekével szemben”.

Az MSZP elnöke kitért arra: az út, amelyet Szent István jelölt ki a magyarságnak, kétségtelenül nehéz, de az egyetlen járható út. Ez szavatolta egykor a megmaradást és a gyarapodást, és ez garantálja ma is számunkra a békét és a biztonságot.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.