A láng kialudt – Véget ért a XXX. nyári olimpia

Az Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXX. nyári olimpia Londonban.

 

Miután a hangulatfelelősök egy óráig szórakoztatták a 80 ezer nézőt, a hivatalos program helyi idő szerint 21 órakor kezdődött, nem sokkal ezután elfoglalta a helyét a díszpáholyban a II. Erzsébet királynőt képviselő Harry herceg, valamint Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is.

A 12 részből álló, magával ragadó műsornak 4100 részvevője volt – köztük két magyar artistaművész, Simet László és felesége, Olga -, a tematikája pedig Londonra összpontosult. A nyitójelentben odavarázsolták az aréna küzdőterére olyan helyi nevezetességek kicsinyített mását, mint a parlament, a Tower-híd, a Szent Pál székesegyház vagy a Temze partján emelkedő óriáskerék, a London Eye, és bemutatták, hogy milyen pezsgő is a brit főváros élete a hétköznapokon. A metropolisz egy napját bemutató blokk zenei aláfestését a Madness, a Pet Shop Boys, a One Direction, a The Kinks frontembere, Ray Davies, Emeli Sandé és a Stomp ütősegyüttes 40 tagja szolgáltatta.

A nemzetek zászlóit minden ország képviseletében egy-egy sportoló hozta a küzdőtérre, a magyar lobogót a kalapácsvetés aranyérmese, Pars Krisztián vitte. Ezután – részben a nézők közötti lépcsőkön leereszkedve – a stadionba tódult a többi versenyző is, ki boldogan, ki szomorúan, de mindenki felszabadultan, integetve lépett a játékok fő helyszínének küzdőterére. Ezúttal – ellentétben a megnyitóval – már nemzetiségtől függetlenül, keveredve vonultak be a főszereplők, felejthetetlen kavalkádot varázsolva az arénába.

A hagyományoknak megfelelően a záróceremónia keretében ejtették meg a férfi maratonfutás eredményhirdetését, és köszöntötték annak a 70 ezer önkéntesnek a képviselőit, aki munkájával hozzájárult a játékok sikeres lebonyolításához. Az önkéntesek vastapsot kaptak a publikumtól.

Ezután következett a háromórás műsor központi eleme, “A brit zene szimfóniája” című összeállítás, ebben a Londoni Szimfonikus Zenekar mellett a brit pop és rock utóbbi 50 évének világszerte leginkább ismert alakjai is szerepeltek – csak erre az éjszakára újból összeállt például az 1990-es évek lánybandája, a Spice Girls, de ott volt az előadók között George Michael, Annie Lennox, Brian May, Liam Gallagher, Fatboy Slim, valamint a fiatal tehetségek közül Jessie J, Tinie Tempah és Taio Cruz. A már elhunyt John Lennon és Freddie Mercury szellemét is megidézték, a közönség pedig együtt énekelte a Monty Python-tag Eric Idle-lel az Always Look on the Bright Side of Life című dalt. A Muse nevű rockbanda előadta a londoni játékok hivatalos dalát, a Survivalt.

A felejthetetlen buli után elérkezett a program hivatalos része. Leengedték az olimpiai lobogót, eljátszották az olimpiai himnuszt, majd Boris Johnson, London főpolgármestere átadta a zászlót Jacques Rogge-nak, aki továbbadta azt Eduardo Paesnek, a 2016-os nyári játékokat rendező Rio de Janeiro első emberének. A brazil világváros – amely az első dél-amerikai házigazda lesz – egy nyolcperces, fergeteges karnevállal mutatkozott be a nézőknek.

Sebastian Coe, a londoni szervezőbizottság elnöke megköszönte a londoniaknak és a briteknek, továbbá az önkénteseknek, hogy támogatták a játékok lebonyolítását, és lehető tették, hogy minden jól sikerüljön. Coe a versenyzőknek is köszönetet mondott, hogy szereplésükkel örökké emlékezetessé tették az elmúlt 17 napot.

A NOB elnöke, Jacques Rogge Coe-nak és csapatának köszönte meg az emberfeletti szervezőmunkát, és kijelentette: az itteni emberek megmutatták a világnak, hogy milyen remek házigazdák. Az olimpiát jellemezve a belga sportdiplomata úgy fogalmazott: örömteli és tündöklő volt. Ezt követően hivatalosan befejezettnek nyilvánította a londoni játékokat.

Ezután az olimpiai lángot tartó kandeláber 204 rézszirma szétnyílt, felette pedig egy 20 méter széles főnixmadár kelt életre. Közben a stadion másik részében felhangzott a Take That együttes Rule the World című dala, majd egy modern balettelőadás következett. A közönség tapsviharától kísérve aztán teljesen kialudt a láng, a műsort pedig a The Who előadása zárta.

A négyévente rendezett, idén július 27-én kezdődött seregszemlén közel 10 500 sportoló indult és 302 számban hirdettek győztest. Magyarország nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet gyűjtött Londonban, amely – 1908 és 1948 után – rekordot jelentően harmadszor volt olimpiai házigazda.

London, 2012. augusztus 13. Eduardo Paes, a 2016-os nyári olimpiát rendező Rio de Janeiro polgármestere (b) meglengeti az olimpiai zászlót, amelyet Jacques Rogge-tól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökétől (k) vett át a 2012-es londoni nyári olimpia záróünnepségén az Olimpiai Stadionban 2012. augusztus 12-én. Jobbról Boris Johnson, London polgármestere. MTI Fotó: Kovács Tamás

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.