Olimpia 2012 – Vasárnapi magyar mérleg, éremtáblázat, győztesek

Három éremmel – két arannyal és egy bronzzal – gyarapodott a magyar küldöttség összetermése a londoni olimpián: a vasárnapi versenynapon győzött a tornász Berki Krisztián, a kalapácsvető Pars Krisztián, míg a harmadik helyen végzett a birkózó Módos Péter.

 

A nap első nagy sikerét Berki aratta, aki a hazai közönség támogatását élvező Louis Smith-t is legyőzve végzett az élen lólengésben, kiélezett versenyben. A kétszeres világbajnok, hatszoros Európa-bajnok magyar tornász, azután, hogy a múlt szombati selejtezőben hibázott, a vasárnapi döntőben tökéletes gyakorlatot mutatott be, és bár Smith utóbb ugyanannyi pontot kapott, mint ő – 16,066-ot – a magyar tornász kiviteli pontszáma magasabb volt, ezzel nyert. A döntő másik magyar résztvevője, Hidvégi Vid rontott – leesett a szerről -, emiatt nyolcadik lett.

Vasárnap este Pars Krisztiántól várta a magyar küldöttség a győzelmet, és az idei Európa-bajnok, a tavalyi világbajnokság ezüstérmese nem is okozott csalódást. A szombathelyi atléta már első, 79,14 méteres dobásával az élre állt, ettől kezdve pedig végig vezetett. Végül a harmadikra elért 80,59 méteres eredményével szerezte meg az olimpiai bajnoki címet, több mint egy méterrel megelőzve a címvédő, ezúttal második szlovén Primoz Kozmust.

Nagyszerű sikert aratott a kötöttfogású birkózók 55 kg-os kategóriájában Módos Péter, aki ugyan a negyeddöntőben kikapott az ötszörös világbajnok iráni Hamid Mohammad Szorjan Reihanpurtól – ő végül meg is nyerte a versenyt -, de aztán a vigaszágon javított, s a dán Haakan Erik Nyblom legyőzésével kiharcolta a bronzérmet.

A vasárnap érdekelt másik magyar birkózó, a 74 kilós Bácsi Péter nyolcaddöntős mérkőzésén megsérült, emiatt kikapott, s már nem is folytathatta a versenyt. Utóbb kiderült, hogy bal térdében levált a porc, illetve hátsó keresztszalag-szakadást szenvedett.

Miközben Berki a győztes gyakorlatát mutatta be, a női vízilabda-válogatott már az elődöntőbe jutásnak örülhetett, mivel szoros mérkőzésen 11-10-re felülmúlta az orosz csapatot. Ellenfele a döntőbe jutásért, kedden a spanyol együttes lesz.

Az atlétáknál Rakonczai Beáta a 85., Erdélyi Zsófia a 92., Kálovics Anikó pedig a 95. helyen végzett maratonfutásban. A szörfösök között Detre Diána 18., az ötödik olimpiáján résztvevő Gádorfalvi Áron pedig 25. lett.

Az ötkarikás újonc Czékus Eszter, Kiss Szofi műúszópáros a kötelező gyakorlatot követően a 21. helyről várja a folytatást.

 

 

A vasárnapi magyar mérleg

A magyar versenyzők vasárnapi eredményei:
ATLÉTIKA:
férfi kalapácsvetés: PARS KRISZTIÁN OLIMPIAI BAJNOK
női maraton: Rakonczai Beáta 85., Erdélyi Zsófia 92., Kálovics Anikó 95.

BIRKÓZÁS:
kötöttfogás, 55 kg: MÓDOS PÉTER BRONZÉRMES
kötöttfogás, 74 kg: Bácsi Péter kikapott a nyolcaddöntőben

MŰÚSZÁS:
női páros: Czékus Eszter, Kiss Szofi 21. helyen áll a kötelező után

TORNA:
lólengés: BERKI KRISZTIÁN OLIMPIAI BAJNOK, Hidvégi Vid 8.

VITORLÁZÁS:
szörf:Detre Diána 18., Gádorfalvi Áron 25.

VÍZILABDA:
nők, negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 11-10

 

 

Az összesített éremtáblázat

A magyar csapat négy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel a tizedik helyen áll a londoni olimpia éremtáblázatán a kilencedik hivatalos versenynapot követően.
Az éremtáblázat állása:
arany   ezüst   bronz
Kína                   30      17      14
Egyesült Államok       28      14      18
Nagy-Britannia         16      11      10
Koreai Köztársaság     10       4       6
Franciaország           8       8       9
Olaszország             6       5       3
Kazahsztán              6       –       –
Németország            5      10       7
Oroszország             4      16      15
MAGYARORSZÁG            4       1       3
Koreai NDK              4       –       1
Hollandia               3       1       4
Dél-afrikai Köztársaság 3       1       –
Új-Zéland               3       –       4
Japán                   2      12      13
Dánia                   2       4       2
Románia                 2       4       2
Fehéroroszország        2       2       3
Kuba                    2       2       1
Jamaica                 2       1       1
Lengyelország           2       1       1
Ukrajna                 2       –       5
Etiópia                 2       –       1
Ausztrália              1      12       7
Kanada                  1       3       6
Csehország              1       3       1
Svédország              1       3       –
Kenya                   1       2       2
Brazília                1       1       5
Szlovénia               1       1       2
Horvátország            1       1       –
Svájc                   1       1       –
Irán                    1       –       1
Litvánia                1       –       1
Grúzia                  1       –       –
Venezuela               1       –       –
Mexikó                  –       3       2
Kolumbia                –       3       1
Spanyolország           –       2       1
Szlovákia               –       1       3
Azerbajdzsán            –       1       2
India                   –       1       2
Örményország            –       1       1
Belgium                 –       1       1
Indonézia               –       1       1
Mongólia                –       1       1
Norvégia                –       1       1
Szerbia                 –       1       1
Egyiptom                –       1       –
Guatemala               –       1       –
Malajzia                –       1       –
Tajvan                  –       1       –
Thaiföld                –       1       –
Görögország             –       –       2
Moldova                 –       –       2
Argentína               –       –       1
Hongkong                –       –       1
Katar                   –       –       1
Szingapúr               –       –       1
Tunézia                 –       –       1
Üzbegisztán             –       –       1

 

 

A vasárnapi győztesek

A londoni olimpia vasárnapi győztesei:
ATLÉTIKA:
női maraton: Tiki Gelana (Etiópia)
női hármasugrás: Olga Ripakova (Kazahsztán)
férfi kalapácsvetés: PARS KRISZTIÁN
női 400 m: Sanya Richards-Ross (Egyesült Államok)
férfi 3000 m akadály: Ezekiel Kemboi (Kenya)
férfi 100 m: Usain Bolt (Jamaica)

BIRKÓZÁS:
kötöttfogás, 55 kg: Hamid Mohammad Szorjan Reihanpur (Irán)
kötöttfogás, 74 kg: Roman Vlaszov (Oroszország)

MŰUGRÁS:
női 3 m: Vu Min-hszia (Wu Minxia, Kína)

PÁLYAKERÉKPÁR:
férfi omnium: Lasse Norman Hansen (Dánia)

SPORTLÖVÉSZET:
férfi szabadpisztoly: Dzsing Dzsong O (Koreai Köztársaság)

SÚLYEMELÉS:
női plusz 75 kg: Csou Lu-lu (Zhou Lulu, Kína)

TENISZ:
férfi egyes: Andy Murray (Nagy-Britannia)
női páros: Venus Williams, Serena Williams (Egyesült Államok)
vegyespáros: Viktorija Azarenka, Max Mirnyij (Fehéroroszország)

TOLLASLABDA:
férfi egyes: Lin Tan (Lin Dan, Kína)
férfi páros: Caj Jün, Fu Haj-feng (Kína)

TORNA:
férfi talaj: Co Kaj (Zou Kai, Kína)
női ugrás: Sandra Raluca Izbasa (Románia)
lólengés: BERKI KRISZTIÁN

VITORLÁZÁS:
Finndingi: Ben Ainslie (Nagy-Britannia)
Csillaghajó: Fredrik Loof, Max Salminen (Svédország)

VÍVÁS:
férfi tőr, csapat: Olaszország (Andrea Baldini, Giorgio Avola, Andrea Cassara, Valerio Aspromonte)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.