A mellrákos páciensek túlélési esélye D-vitamin szintjüktől is függhet

A D-vitamin vérszintjétől is függött, hogy mellrákkal diagnosztizált nők mennyi ideig élték túl betegségüket – állapították meg belga kutatók statisztikai elemzésükben.

 

A tanulmányba bevont 1800 nő közül azok, akik vérében a rákbetegség megállapításakor a D-vitamin szintje magasabb – milliliterenként 30 nanogrammnál több – volt, mintegy fele akkora valószínűséggel haltak meg öt éven belül, mint azok, akiknél a diagnózis idején ennél kisebb volt.

A kapcsolat fennállását erősíti, hogy a D-vitamin szintjének minden 10 nanogramm/milliliteres növekedésével 20 százalékkal csökkent a nők halálozási kockázata a tanulmány idején. A kutatók azonban hangsúlyozták, hogy a megállapított kapcsolat nem jelent feltétlenül ok-okozati összefüggést a D-vitamin vérszintje és a túlélési esély között – számolt be róla a HealthDay című amerikai ismeretterjesztő portál (www.healthday.com).

A tanulmány részletes eredményét a szerzők a Carcinogenesis című szakfolyóirat legutóbbi számában tették közzé.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.