EURO-2012 – Lengyelország és Ukrajna felkészült

Lengyelország és Ukrajna felkészült a nyári labdarúgó Európa-bajnokságra – hangzott el Donald Tusk lengyel és Mikola Azarov ukrán miniszterelnök közös sajtótájékoztatóján Varsóban.

 

A kormányfők vezetésével csütörtökön a két ország közös bizottsága tárgyalt az Eb előkészületeiről a lengyel fővárosban. A tanácskozáson egyebek közt a közlekedéssel és határátlépéssel, valamint az egészségügyi ellátással és a biztonsággal kapcsolatos kérdésekre tértek ki.

Tusk szerint “a két ország kormánya, illetve a sport- és gazdasági élet rendkívüli eltökéltségének, valamint a jelentős beruházásoknak köszönhetően” Ukrajna és Lengyelország nagyszerűen teljesítette “a térség legnagyobb sporteseményének” előkészítésével kapcsolatos feladatokat.

Elismerte, hogy az ambiciózus fejlesztési, illetve infrastrukturális tervek közül nem mindet sikerült megvalósítani, de ebben – ahogy fogalmazott – a gazdasági világválság is szerepet játszott.

A június 8-án kezdődő kontinensviadal mérkőzéseire négy lengyel és négy ukrán városban kerül sor. A döntőt július 1-jén, Kijevben rendezik.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.