Kontaktcsoportot alakítottak Líbia ügyében

Kontaktcsoport létrehozásáról döntöttek a kedden Londonban rendezett nagyszabású nemzetközi Líbia-konferencia részvevői. A brit külügyminisztérium szerint a csoport fő feladata a Líbiával kapcsolatos további nemzetközi erőfeszítések összehangolása lesz.

A kontaktcsoport első értekezletét Katarban tartják. Több segítséget, mindenekelőtt fegyverszállításokat kért a nemzetközi közösségtől a líbiai felkelők Átmeneti Nemzeti Tanácsa a londoni konferencia idején. “Arra kérünk mindenkit, hogy segítsen, s ezen belül az egyik dolog, hogy ifjainknak adjanak jobb fegyvereket” – mondta a brit fővárosban Mahmúd Samman, a tanács szóvivője.

A lázadók jelenleg elavult, nagyrészt kézi fegyverekkel harcolnak, s ebben alulmaradnak a Moammer Kadhafihoz hű csapatokkal szemben.

Az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia kész elállni attól, hogy bíróság elé állítsák Moammer Kadhafi líbiai vezetőt, ha azonnal lemond a hatalomról, és elhagyja Líbiát – vált ismertté Londonban.

Bár Nagy-Britannia és Franciaország ragaszkodik ahhoz, hogy Kadhafit állítsák bíróság elé, nem zárják ki a kompromisszumot: a líbiai vezető mentesülne a bírósági eljárás alól, ha lemondana a hatalomról, és önként száműzetésbe vonulna.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a londoni konferencián közölte: a koalíció katonai akciója addig folytatódik, amíg Kadhafi teljes mértékben eleget nem tesz az 1973-as számú biztonsági tanácsi határozat előírásainak, nem hagy fel a civilek elleni támadásokkal, vissza nem vonja katonai egységeit az erőszakkal elfoglalt településekről, és nem teszi lehetővé a humanitárius segélyek eljuttatását minden líbiaihoz. Clinton szerint ugyanakkor egyedül katonai eszközökkel nem érhető el hosszabb távú előrelépés Líbiában, ezért fokozni kell a nyomást a Kadhafi-rezsimre, és el kell mélyíteni elszigeteltségét.

Diplomáciai forrás szerint az észak-atlanti szövetség egynapos késéssel, vagyis csak csütörtök kora reggel tudja átvenni a líbiai hadműveletek koordinálását az amerikaiaktól. Barack Obama amerikai elnök szerdára jelentette be a koordinálás átadását. A szövetség mons-i főparancsnoksága azonban úgy ítéli meg, hogy az átvételi folyamat jó lebonyolításához és az amerikaiak hatékony helyettesítéséhez egy nappal többre van szükség.
Svédország azt tervezi, hogy a NATO felkérése nyomán legfeljebb nyolc vadászgéppel csatlakozik az ENSZ által elrendelt líbiai repüléstilalmi övezet ellenőrzéséhez – jelentette be a svéd miniszterelnök.

Fredrik Reinfeldt hangsúlyozta, hogy a svéd JAS 39 Gripen harci gépek nem vethetők be földi célpontok elleni támadásokra. A kormányfő elmondta azt is, hogy svéd felajánlásnak része továbbá egy Hercules típusú szállítógép, valamint 130 fős személyzet. A felajánlott svéd erők három hónapig vethetők be. A felajánlást még a stockholmi parlamentnek is jóvá kell hagynia, ez azonban bizonyosra vehető.

A Líbiával kapcsolatos ENSZ-felhatalmazás csak a fegyverembargó betartatására és a polgári lakosok védelmére szól – hangsúlyozta Brüsszelben Dmitrij Rogozin orosz NATO-nagykövet, miután megbeszélést folytatott az atlanti szövetség tagországainak a NATO-hoz akkreditált nagyköveteivel. “Ne vállalkozzon a NATO a BT-határozat kreatív értelmezésére” – mondta Rogozin a NATO-Oroszország Tanács nagyköveti szintű ülése után. Szerinte a BT-határozattal ellentétes fejlemény lenne, ha igazolódnának azok az állítások, hogy a Líbiára mért légi csapások következtében polgári személyek is életüket vesztették.

Moammer Kadhafi felszólította a líbiai válság rendezésével foglalkozó, Londonban tanácskozó nemzetközi összekötő csoportot, hogy vessen véget az országa elleni “barbár támadásnak”. “Vessenek véget kegyetlen és igazságtalan támadásuknak Líbia ellen! (…) Hagyják Líbiát a líbiaiakra!” – idézte a JANA hivatalos líbiai hírügynökség Kadhafi üzenetét.

A líbiai tengerparton nyugat felé nyomuló felkelőktől a Moammer Kadhafihoz hű erők keddre virradóan visszafoglalták en-Naufalíja városát – közölték maguk a felkelők és szemtanúk.

A nyugati koalíció légitámadásainak köszönhetően a felkelők eddig viszonylag gyorsan haladtak előre nyugat, vagyis a főváros, Tripoli felé. Kadhafi szülővárosa, Szirt előtt azonban meg kellett torpanniuk.

Az amerikai kormány nem zárja ki a líbiai felkelők felfegyverzését mint olyan eszközt, amely elősegítheti Moammer Kadhafi több mint négy évtizedes kormányzásának végét – jelentette ki a CBS televíziónak nyilatkozva Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet.

A nyugati koalíciós erők nem csak fegyverrel, hanem propagandával is gyengíteni igyekeznek Moammer Kadhafi erejét. Líbia légterében egy amerikai repülőgépről a kormánykatonáknak szánt üzeneteket sugároznak, és szórólapokat dobnak le az ellenőrzésük alatt lévő területeken – közölték amerikai tisztségviselők. Az üzenetekben Kadhafi utasításainak elszabotálására, a harcok befejezésére és hazavonulásra szólítják fel a katonákat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.