Líbia: Még mindig folytatódnak a harcok
- Budaörsi Infó
- 2011 március 14.
Líbia keleti és nyugati részén is folytak a harcok hétfőn a hadsereg Moammer Kadhafihoz hű erői és a felkelők között. A keleti országrészben a felkelőknek hétfőn sikerült visszafoglalniuk a Tripolitól mintegy 750 kilométerre lévő Marsza el-Brega kikötőváros egy részét.
Egy nappal korábban a hadihajóktól, páncélosoktól és repülőgépektől támogatott kormányerők ugyan elűzték őket, de az éjszaka leple alatt visszaszivárogtak, s nap közben is tartani tudták magukat. A líbiai kormányzat erői támadták a Tripolitól nyugatra lévő Zuvarát is, amely vasárnap az utolsó, a felkelők kezén lévő település volt Tripolitól nyugatra. Az olajkikötőbe páncélosok nyomultak be.
Brega esete is bizonyítja, hogy Kadhafi katonái légi és haditengerészeti támogatással el tudják ugyan űzni a megtámadott településekről a felkelőket, de az elfoglalt területek megtartása komoly nehézséget okoz. Támadásaikat is sokszor a tenger felől hajtják végre, mert a szárazföldön nehezebben haladnak előre.
A Kadhafi ellen harcoló erők ezért kérik folyamatosan a líbiai légtér külföldi ellenőrzés alá vonását, ami földre parancsolná Kadhafi légierejét, s kiegyenlítettebbé tenné az erőviszonyokat. Miután már az Arab Liba is támogatásáról biztosította a repüléstilalmi zóna létrehozását, William Hague brit külügyminiszter hétfőn azt mondta a BBC-nek, hogy “rendkívüli szükség esetén az ENSZ BT határozata nélkül is létrehozható a zóna”. Bernard Valero francia külügyminiszter pedig úgy nyilatkozott az AP-nek, hogy sürgősen cselekedni kell, mert Líbiában egyre növekvő erőszaknak van kitéve a polgári lakosság.
Kadhafi légierejének vadászgépei hétfőn Adzsdábiját, a felkelők fő erősségének számító Bengázi előtti utolsó nagyobb várost támadták. Célpontjaik között szerepelt egy fegyverraktár, a város nyugati határán állásokat elfoglaló felkelők és egy török vállalat telephelye.
A zömében a tripoli rezsim által ellenőrzött nyugati országrészben is harcok folytak két településen. Miszrátában, az ország harmadik legnépesebb, a fővárostól 200 kilométerre keletre lévő városát Kadhafi erői ostromzár alá vették, s elvágták a vízutánpótlását. A felkelők a támadásra készülve homokzsákokból torlaszokat emelnek, egyéb védelmi munkákat végeznek.
Líbia nyugati részén már csak egy nagy város van a felkelők kezén, Miszráta.
facebook:
0 Komment