Ne dőljenek be minden telefonálónak – Ne váljanak áldozattá!

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya két különböző esetben is eljárást folytat csalás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

Az egyik esetben ismeretlen tettes 2015. december 5-én 11 óra körüli időben egy 77 éves, míg a másik esetben egy nappal később 17 óra 45 perc körüli időben egy 92 éves pilisvörösvári asszonyt hívott fel lakóházában. A beszélgetés során az ismeretlen telefonálók az idős asszonyok rokonainak adták ki magukat és tartozásra hivatkozva több millió forintot kértek segítségként.

Ezekben az esetekben a sértettek gyanút fogtak, így a bűncselekmény nem valósult meg, azonban az idős embereket egy ilyen átveréssel – figyelmetlenségük és jóhiszeműségük kihasználásával – a csalók könnyen megrövidíthetik.

A Budaörsi Rendőrkapitányság felhívja az állampolgárok – főként az idős és egyedül élő személyek – figyelmét, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében:

Járjanak utána, hogy a telefonáló valóban az-e, akinek mondja magát!

Ne beszéljenek idegenek előtt, nyilvános helyen magánügyeikről, hiszen ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják.

Ne engedjenek be idegeneket a házba!

Senkinek NE mutassák meg, hol tartják a készpénzt otthonukban!

Ha idegenek vizet vagy valamilyen segítséget kérnek, belátásuk szerint döntsenek, de semmiképpen se engedjék be őket a lakásba!

Ne váltsanak fel idegeneknek készpénzt!

Ha idegenek unokájukra, gyermekeikre hivatkozva kérnek bármilyen segítséget, egyeztessenek előbb hozzátartozóikkal! Bármilyen indokra is hivatkoznak, ne adjanak azonnal pénzt.

Soha ne vallják be senkinek, hogy egyedül vannak, és ne áruljanak el magukról semmilyen személyes, bizalmas dolgot idegeneknek.

Alakítsanak ki a lakókörnyezetükkel kölcsönös együttműködésre alkalmas viszonyt, és figyeljenek egymás lakhelyére. Az idegeneket és a gyanúsan viselkedőket figyeljék meg, a járművek adatait jegyezzék fel, majd azokat adják át a polgárőrnek, rendőrnek, szociális gondozónak.

Értékesebb vagyontárgyaikról készítsenek házi leltárt, feltüntetve azok egyedi jellemzőit, azonosításra alkalmas számát. Lehetőség szerint nagyobb készpénzt ne tartsanak otthon. Ha mégis, akkor a készpénzt lemez- vagy pénzkazettában tárolják!

Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget!

A rendőrség az idősek családját, közvetlen ismerősit is összefogásra kéri. Ha szükséges, minden nap hívják fel rokonuk, ismerősük figyelmét a fentiekhez hasonló történetekre, bűnelkövetési módszerekre és mondják el nekik a rendőrség tanácsait.

A trükkös lopás

A bűnelkövetési módszer lényege, hogy az időskorú lakóhelyén jelennek meg a szélhámosok, akik különféle hihetőnek tűnő magyarázatokkal, kéréssekkel bejutnak a lakásba és a tulajdonos figyelmét elterelik, majd egy alkalmas pillanatban zsebre vágják a pénzét, vagy értéktárgyait. A tettesek a sértettek hiszékenységére és idős korukból adódó kiszolgáltatottságára építenek.

A hamis ürügyek lehetséges típusai:

A ” segítségre szoruló” idegenek mondatai így szólhatnak: “kérek egy pohár vizet, rosszul érzem magam… a gyermekemet szeretném tisztába tenni… a mosdót szeretném használni… a telefont szeretném használni… baleset érte a közelben hozzátartozómat és a műtéthez forintra van szükségem, de csak euróm van…”.

A házaló árusok, felvásárlók, adománygyűjtők, ügynökök: “vegyen tőlem árut, tűzifát árusítok, régiséget vásárolok, megveszek bármit, csak adjon vissza 20 ezresből… beteg gyerekeknek, egyháznak pénzadományt gyűjtök… rendelést veszek fel bármilyen javításra”.

A magukat hivatalos személynek kiadók: “közüzemi szolgáltatótól jövök… villany-, gáz-, vízóra leolvasó vagyok és túlfizetés történt, adjon vissza 20 ezresből… önkormányzattól hoztam segélyt… postás, rendőr vagyok és hivatalos ügyben érkeztem…”.

 

A Rendőrség bűnmegelőzési ajánlásai:

Óvakodjon az idegenektől és ne engedje be őket a lakásába!

Nézzen ki az ablakon, vagy kémlelő nyíláson, hogy fel tudja mérni a bejelentkezőt és győződjön meg arról ajtónyitás előtt, be van-e akasztva a biztonsági lánc, mely védelmet ad.

Ha beengedi a látogatót, lehetőleg ne legyen egyedül, hanem hívja át egy szomszédját, vagy rokonát.

Amennyiben a hívatlan vendég már akarata ellenére belépett otthonába, ne hagyja egy pillanatra sem felügyelet nélkül. Amennyiben kellő határozottsággal lép fel, meghátrál és távozni fog.

Bárkinek is adja ki magát (hivatalos személyeknek), minden esetben kérjen igazolványt és személyének azonosítása végett hívja fel az intézményt, melyre hivatkozik. A cégek valódi munkatársai fényképes azonosító kártyával rendelkeznek, melyet intézkedésük során felmutatnak.

A szolgáltatók nem térítenek vissza készpénzben túlfizetést!

Lehetőleg a zárva tartott kerítésen, bejárati ajtón keresztül kérdezze ki a becsengetőket jövetelük céljáról és csak állításuk valódiságának ellenőrzése után nyisson ajtót.

A valós adománygyűjtők többnyire postai csekken kérik a befizetést és nem készpénzben.

Pénzt ne vegyen elő idegenek jelenlétében, mert ezzel kifigyelhetik, hol tartja megtakarítását, nyugdíját.

 

Amennyiben gyanús körülményt észlel vagy mégis megkárosították, azonnal értesítse a rendőrséget az ismert 107-es vagy 112-es telefonszámon!

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.