Kit válasszunk? – 8. vk. képviselőjelöltek Budaörsön 2024

(Budaörs, 2024. június 5. – Budaörsi Infó) 2024. májusában ismét megjelent a Budaörsi Infó Választási Különszáma, úgy ahogyan ez történt öt évvel ezelőtt is. Ennek a rendhagyó kezdeményezésnek az a célja, hogy a budaörsi választópolgárok számára feketén-fehéren megmutassa, hogy kik azok a jelöltek, akik közül 2024. május 9-én tudnak választani az önkormányzati választáson.

 

 

Választási Különszámunkban minden budaörsi képviselő-, illetve polgármesterjelölt lehetőséget kapott arra, hogy egyenlő feltételekkel bemutatkozzon. Egy rövid interjú keretén belül elmondhatták elképzeléseiket és terveiket a jövőre vonatkozólag. Minden jelölt élt ezzel a lehetőséggel (a fotózás lehetőségével a Mi Hazánk jelöltjei nem éltek).

Ezért a szolgáltatásért a választáson indulóknak nem kellett fizetniük! Az országosan egyedülálló kiadvány megjelenését Budaörs Önkormányzata is támogatta. Aki szeretett volna, az még hirdethetett pluszban a kiadványban.

Választási Különszámunkban négy polgármesterjelölt és 51 képviselőjelölt bemutatkozását olvashatják.

 

 

valaszasikulonszam2024 (2)

 

 

Budaörs 8. választókerületének képviselőjelöltjei:

 

Bíró Gyula (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)

Fotyékné Arbanász Edina (Fidesz-KDNP)

Kisberk Balázs (Budaörsi Lakótelepért Egyesület)

Bod Brigitta (Budaörsi Vállalkozókért Egyesület)

Fazekas Dóra (Mi Hazánk)

 

 

8vk

 

 

Bíró Gyula (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)

 

birogyulawebre

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

A Műszaki Egyetem elvégzése után vegyészmérnökként dolgoztam egészen a nyugdíjazásomig. Három évtizede vagyok önkormányzati képviselő, az utolsó tíz évben alpolgármester is. A lakótelepen élek, abban a körzetben, amelyet az önkormányzatban képviselek. A hosszú évek alatt megszerzett tapasztalataimat szeretném továbbra is a közösség érdekében hasznosítani, ezért szeretnék a következő ciklusban is az önök képviselője lenni.

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

A legfontosabb célom a város működőképességének minél magasabb szintű a biztosítása, legyen szó az egészségügyről, az oktatásról vagy a szociálpolitikáról. Kiemelt célom a parkolóhelyek számának legalább 20 százalékos növelése a következő ciklusban a lakótelepen, mégpedig úgy, hogy ez ne a zöldterületek rovására történjen. Szeretném, ha a következő ciklusban jobb helyet találnánk a lakótelepi piacnak, illetve pályázati formában támogatnánk a társasházakat, hogy el tudják végezni a szükséges felújításokat.

 

Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!

Alpolgármesterként és képviselőként sok szinten látok rá a körzetem és az egész város problémáira, de jól ismerem az önkormányzat jogi és pénzügyi mozgásterét is. Akik ismernek, tudják: minden lehetőséget megragadok, hogy a felmerülő gondokra megoldást találjunk. Érdemes tehát felvenni velem a kapcsolatot, erre biztatom a lakótelepieket a következő öt évben is, ha ismét elnyerem az önök bizalmát

 

 

Fotyékné Arbanász Edina (Fidesz-KDNP)

 

fotyeknearbanaszedinaweb

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

2003 óta élek Budaörsön férjemmel és két felnőtt gyermekemmel. Tolna megyei sváb  kisvárosból, Gyönkről származom.  Polgári értékek  szerint nevelkedtem és a gyermekeinket is így neveltük. Védőnői és bölcsész diplomát szereztem, jelenleg az egészségügyben dolgozom.

Budaörsöt, a város kisvárosi jellege, az itt élő emberek kedvessége, és természeti értékei miatt választottuk otthonunk helyéül.

Életem során folyamatosan kisebb – nagyobb közösségek életének javításán, önkéntes segítőként dolgoztam. Ezt a tapasztalatot szeretném magasabb szintre emelni az Önök szolgálatával, mint önkormányzati képviselő.

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

Célom a városunk gyermekeinek biztonságos életének és szociális jólétének biztosítása. Fontos számomra a természeti értékeink megóvása, és a zöld környezet fejlesztése.

Célom az elmúlt 20 év budaörsi tapasztalatai alapján, hogy a meglévő és fejleszthető önkormányzati adottságokat a városunkban élő emberek javára fordítsam.

Hitvallásom, hogy az önkormányzat nem lehet felülről építkező és irányító szervezet. Szeretném és teszek érte, hogy minden lakossági igényt és kérést az önkormányzati testület vegyen figyelembe!

 

Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!

A következő hetekben személyesen felkeresem Önt, hogy megismerhessem igényeit, javaslatait, problémáit, és ezek alapján együtt alakíthassuk ki lakóhelyünk, választókörzetünk jövőjét.

Budaörs 8. számú egyéni választókerületének önkormányzati képviselőjelöltjeként Önökért és városunkért fogok dolgozni!

 

 

Kisberk Balázs (Budaörsi Lakótelepért Egyesület)

 

kisberk_valasztas2024

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

A Budaörsi Gazdakör alapítója és elnöke vagyok. Budaörsön a lakótelepen élek, közel 40 éve. Társasházi képviseletet látok el, ami lehetőséget ad arra, hogy a lakótelepen élőkkel mindennapi kapcsolatba kerüljek, ez által problémájukat megértsem és azt orvosolni tudjam. Munkám során megadatott, hogy számtalan társasház-fejlesztési pályázatot indíthattam útjára, sikeresen.

Budaörs régen vágyott piacát a Budaörsi Gazdapiacot önerőből hoztam létre, ami a mai napig sikeresen üzemel. Eddigi önkormányzati képviselői megbízatásom sikeresnek mondható, hiszen eredményekről tudok beszámolni. Az előző öt évben sikerült elérni, hogy a lakótelepen járdát építsenek, vagy út felújítások történjenek. Önkormányzati pályázatokra gondolva, a kezdeményezésemre két egymást követő évben a villámhárítók cseréjét sikerült végrehajtani. Eredménynek könyvelem el a kutyamenhely felkarolását, aminek eredményeként sosem látott fejlesztések történtek ott, mint pl. a víz és elektromos hálózat felújítása.

A Termelői piac helyzete azonban még várat magára, hiszen sarkalatos téma a piac új helyének megtalálása. A témában van együttműködési szándék a város részéről. Ebben a témában azonban el kell vonatkoztatni a mindenkori párt hovatartozástól, mert itt egy városról és a benne élő polgárokról van szó. Eddig megkezdett munkámat a testületben szeretném folytatni és a jövőben elérni, hogy az iparosított technológiás társasházak számára kiszámítható és előre tervezhető pályázatok legyenek a pontos igények és a lakásszámok alapján, tovább javítsam a lakótelepi parkolás helyzetét, és termelői piac ügye megoldódjon és a szükséges fejlesztések is megtörténhessenek. Ehhez kérem az Önök támogatását.

 

 

Bod Brigitta (Budaörsi Vállalkozókért Egyesület)

 

Névtelen terv - 1

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

Bod Brigitta egy EU lobbi cégnél dolgozom Brüsszelben, öt nyelven beszélek, Business Management és Public Relations diplomákkal rendelkezem. A választáson való indulásom az motiválta, hogy közvetlenül segíthessek az embereknek és hatékonyabban képviseljem közvetlen környezetem érdekeiket itt csakúgy, mint az EU döntéshozatalában.

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

Céljaim között szerepel az átláthatóság és az innováció támogatása, valamint a polgárok aktívabb bevonása az EU politikájába. Legfontosabb prioritásaim az emberek érdekeinek képviselete, és a kerület kiaknázatlan gazdasági lehetőségeinek feltérképezése és támogatása.

 

Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!

A választópolgárokat arra kérem, hogy szavazzanak rám, mert elkötelezett vagyok az emberek iránt és széles körű tapasztalattal rendelkezem a vállalatirányítás és a közkapcsolatok területén.

 

 

Fazekas Dóra (Mi Hazánk)

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

Fazekas Dóra vagyok, 38 éves, egy 11 éves leánygyermek édesanyja, családunk 11 éve él Budaörsön. Jelenleg egy állategészségügyi cég klinikai csoportjában dolgozom, mint laborvezető.

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

Motivációm a jelöltséggel kapcsolatban, annyi volt, hogy, mint „egyszerű ember” betekintést nyerhessek azokba a dolgokba, amik a közvetlen környezetemet befolyásolják. Engem ez motivált, hogy tudjam és megértsem milyen környezetben nő fel a gyermekem.

Számomra a fiatalokkal való kapcsolattartás, a gyermekek jövője az, ami fontos. Kiemelten fontosnak tartom, megteremteni egy olyan közösséget, ahol a gyerekek biztonságban, egészséges környezetben és támogató légkörben nőhetnek fel, fejleszthetik kreativitásukat, tiszteletteljesen viselkedhetnek, valamint tanulhatnak az együttműködés fontosságáról és az egymás iránti empátiáról.

Főbb feladatok pontokban:

1. Szervezni és támogatni közösségi programokat, amelyek összehozzák a gyerekeket és építik a kapcsolataikat.

2. Kialakítani biztonságos játszótereket és sportlétesítményeket a gyerekek számára.

3. Felkészíteni a szülőket és pedagógusokat arra, hogyan segítsék a gyerekek fejlődését és konfliktuskezelését.

4. Felhívni a figyelmet a gyerekek mentális és érzelmi egészségére, valamint biztosítani számukra megfelelő támogatást és segítséget.

5. Ösztönözni az együttműködést és toleranciát a gyerekek között, valamint elismerni és jutalmazni az empátiás és segítőkész viselkedést.

 

 

Felelősségteljes, megfontolt választást kívánunk mindenkinek június 9-én.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.