Kit válasszunk? – 7. vk. képviselőjelöltek Budaörsön 2024

(Budaörs, 2024. június 5. – Budaörsi Infó) 2024. májusában ismét megjelent a Budaörsi Infó Választási Különszáma, úgy ahogyan ez történt öt évvel ezelőtt is. Ennek a rendhagyó kezdeményezésnek az a célja, hogy a budaörsi választópolgárok számára feketén-fehéren megmutassa, hogy kik azok a jelöltek, akik közül 2024. május 9-én tudnak választani az önkormányzati választáson.

 

 

Választási Különszámunkban minden budaörsi képviselő-, illetve polgármesterjelölt lehetőséget kapott arra, hogy egyenlő feltételekkel bemutatkozzon. Egy rövid interjú keretén belül elmondhatták elképzeléseiket és terveiket a jövőre vonatkozólag. Minden jelölt élt ezzel a lehetőséggel (a fotózás lehetőségével a Mi Hazánk jelöltjei nem éltek).

Ezért a szolgáltatásért a választáson indulóknak nem kellett fizetniük! Az országosan egyedülálló kiadvány megjelenését Budaörs Önkormányzata is támogatta. Aki szeretett volna, az még hirdethetett pluszban a kiadványban.

Választási Különszámunkban négy polgármesterjelölt és 51 képviselőjelölt bemutatkozását olvashatják.

 

 

valaszasikulonszam2024 (2)

 

Budaörs 7. választókerületének képviselőjelöltjei:

 

Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)

Szüle Barnabás (Fidesz-KDNP)

Lakos Tibor (Budaörsi Lakótelepért Egyesület)

Gutveiler Tamás (Budaörsi Vállalkozókért Egyesület)

Farkas Tamás (Mi Hazánk)

 

 

7vk

 

 

Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)

 

stiftnandorwebre

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

Több évtizede ismernek Budaörsön tanárként, edzőként és sportszervezőként, ez az életem, a hivatásom. Önkormányzati képviselőként már negyedszázada szolgálom városunk és a körzetem lakóit, rengeteg közös sikerem volt az itt élőkkel. Biztos vagyok benne, hogy ez a következő években is így lesz, ha újraválasztanak.

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

Első és legfontosabb célom, hogy fenntartsuk, sőt növeljük Budaörsön azt a színvonalat, amelyet mára sikerült elérnünk, amit a városban élők komfortérzete is visszaigazol. Fontos az intézményeink folyamatos fejlesztése, támogatása, zöldterületeink, útjaink, járdáink karbantartása, fejlesztése, a körzetemben például a Lévai utcai Százszorszép Bölcsőde udvarának teljes felújítása. Mindenképp meg kell néznünk, hogyan tudunk a körzetben újabb parkolóhelyeket kialakítani úgy, hogy az ne menjen a zöldterületek rovására.

 

Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!

A választókerületben lévő budaörsi Herman Ottó Általános Iskolában dolgozom, sokat járom gyalogosan a körzetet, nagyon sok emberrel találkozom nap mint nap. Így gyorsan eljutnak hozzám a problémák, amelyekre igyekszem megtalálni a lehető legjobb megoldást. Eddig is bátran tudtam mindenkinek a szemébe nézni, aki megkeresett a gondjaival, és – ha bizalmat szavaznak nekem – ezután sem lesz ez másképp. Jelezzék a megoldandó problémákat, biztosak lehetnek benne, hogy amit lehet, meg fogok tenni, ahogy az elmúlt évtizedekben is.

 

 

Szüle Barnabás (Fidesz-KDNP)

 

szulebarnabasweb

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

Szüle Barnabás vagyok. Kisgyermek korom óta Budaörsön élek a családommal. Jelenleg felsőfokú tanulmányaimat folytatom a Kodolányi János egyetemen. Budaörs az a hely, amit igazán otthonomnak hívhatok, és amelynek minden részletét ismerem.

Tudom, hogy melyek azok a területek, amelyeken fejlődésre van szükségünk, és melyek azok, amelyeket meg kell őriznünk és erősítenünk. Ezért tudnám megfelelően képviselni az itt élő emberek érdekeit. Amikor megkaptam a felkérést, hogy induljak a választáson, egy percig sem gondolkodtam.

Úgy vélem, hogy Czuczor Gergely polgármesterjelölt úr nagyszerű, tettrekész, lelkes, vagány csapatot állított össze, ezek a tények is mellettünk szólnak, a jelenlegi városvezetés alkalmatlanságáról nem is beszélve.

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

19 éves korom ellenére már hosszú ideje foglalkozom a közélettel. A Budaörsi Fidelitasnak köszönhetően lehetőségem volt részt venni különböző projektekben és rendezvényeken, amelyek sokat tanítottak nekem a közösségek erejéről és fontosságáról. Szenvedélyesen szeretem ezt a várost és annak lakóit.

Célom az, hogy lelkesedésemnek és elhivatottságomnak köszönhetően, fiatalos lendületet hozzak a választókerület életébe. Elkötelezett vagyok abban, hogy megválasztásom esetén valóban az ott lakók igényeit és érdekeit képviseljem, ezt meg tudom ígérni.

 

Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!

Kérem, bízzanak meg bennem és arra kérem Önöket, hogy támogassanak a közelgő választáson, hogy együtt dolgozhassunk azon, hogy Budaörs még jobb hellyé váljon mindannyiunk számára.

 

Lakos Tibor (Budaörsi Lakótelepért Egyesület)

 

lakostibor_valasztas2024

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

55 éves nyugdíjas vállalkozó vagyok. Budapesten születtem. Nagyszüleim révén kötődőm Budaörshöz, gyerekkoromban a szüneteket itt töltöttem, majd a Major területén laktam, ahonnan 1989- ben a Lakótelepre költöztem, később családot alapítottam. Látom az elmúlt 30 év fejlődését, de ugyanakkor azt is látom, hogy akad még tennivaló bőven itt a „Lakón”. 1999 óta vezetek egy céget. „Belekóstoltam” a vendéglátásba, mint a környéken néhányan, de az a mókuskerék hamar próbára teszi az ember egészségét. Úgy érzem, még sok ötlet és energia van bennem, amit szívesen kamatoztatnék a környezetem hasznára.

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

Lakótelepiként azt gondolom, hogy a parkolás problémáját kell elsődlegesen előtérbe helyezni, mert tapasztalom, hogy sokan hónapokra itt hagynak autókat vagy éppen raktárnak használja ezen gépkocsikat. Környezetemben kb. 20 ilyen autót láttam, amik lényegében csak foglalják a helyet a valóban parkolni szándékozóktól.

Továbbá rendszeres patkányirtásra lenne szükség a társasházaknál, minden tavasszal és ősszel. Fő célom, hogy az egyedi irtások helyett rendszerezetten történjenek a dolgok. Sok helyen felbukkannak a hajléktalanok, ami szintén sok bosszúságot tud okozni az itt élőknek. Széttúrják a reggelente kihúzott kukákat, a szemetet szétdobálják, amit utána lehet a házakban lakóknak vagy a gondnoknak öszszeszednie. Erre is megoldás szükséges.

 

Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!

Régi probléma a nyilvános illemhely hiánya, ami szintén sok kellemetlenségtől tudná az itt élőket megszabadítani, célom, hogy erre is megoldást találjak.

 

 

Gutveiler Tamás (Budaörsi Vállalkozókért Egyesület)

 

gutveilertamas_2024

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

Budaörs egy nagyszerű város, ismerem minden szegletét, hisz itt élek gyerekkorom óta! Egy fiatal, konstruktív pártpolitika mentes hozzáállású, közvetlen és lendületes személy vagyok tele energiával, pont amire szüksége van ennek a városnak, hogy fel tudjuk kelteni a mostani álmos állapotából!

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

Budaörs tele van fiatalokkal és velem egykorúakkal, akikkel én is felnőttem, akiknek ismerem az igényeit, elvárásait, panaszait. Sajnos nagyon sokan itt hagyják ezt a várost, mert nincsen semmi közösségi hely, ami itt tartaná őket! Lássuk be, Budaörs lassan egy alvóváros lesz! Nem rossz a jelenlegi struktúrája, csak valamiért teljesen elfogyott a lendülete. Ezen szeretnék változtatni, hisz mi építjük a jövőt a Ti elvárásaitokkal!

Rázzuk fel együtt Budaörsöt, hisz az agglomerációban az egyik legszebb és legjobb város!

 

Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!

Társaimmal együtt fogadalmat tettünk, hogy rendezettséget és stabilitást hozunk Budaörsre, felismerve, hogy évek óta hanyagolják a várost, és hiányzik a felelősség a regnáló politikusok részéről. Elfáradtam az üres ígéretekben és a folytonos csalódásokban, miközben másoknak az érdekei előtérbe kerülnek. Fontosnak tartom mindannyiótok véleményét, és készen állok meghallgatni a panaszokat és kívánságokat egyaránt. Szándékom, hogy képviselőként megerősítsem a körzet lakóinak az önkormányzatiságba vetett bizalmát és elősegítsem a helyi közösség fejlődését.

 

 

Farkas Tamás (Mi Hazánk)

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson! Azért döntöttem így, mert szeretem a várost, szeretek itt élni, régóta érdekel a közélet és segíteni szeretnék a rendelkezésemre álló eszközökkel, ami jelen esetben egy harmadik út megjelenítése lenne Budaörs (köz)életében. … …. Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait! Célom, hogy minden lakos otthon érezze magát Budaörsön, és hogy közösen még jobbá tegyük városunk lehetőségeit oly módon, hogy a jellegzetes, szerethető hangulat is megmaradjon. Amiért képviselőként dolgozni szeretnék, hogy Budaörs infrastruktúráját modernizáljuk és hatékonyabbá, élhetőbbé tegyük. Ennek érdekében kiemelten szeretném kezelni az út- és járdafelújításokat, a kátyúmentesítést, hogy „ne tojáshéjon járva kelljen autózni”. Fontosnak tartom azt is, hogy a zöldterületek a beépítések révén ne zsugorodjanak tovább, kapjon levegőt a város és az átmenő forgalom is csökkenjen, csakúgy, mint a zajterhelés, szem előtt tartva az élhető hétvégéket és pihenőidőt. Emellett a rendelkezésemre álló eszközökkel és lehetőségekkel támogatni szeretném a helyi magyar vállalkozásokat. … A készpénzhasználatot és a meggyőződésen alapuló döntési szabadságot elidegeníthetetlen jogunknak tartom, így ezeket is képviselni szeretném. Ugyanilyen fontosnak tartom a közösségi programok – kiállítások, koncertek, túrák, előadássorozatok, színdarabok – városunkba hozását, támogatását és segítését, mert ezek megtartó erejűek. Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok! Olyan képviselő szeretnék lenni, akihez valóban bárki fordulhat, ha kérdése, kérése, problémája van. Azt tudom ígérni, hogy minden erőmmel az Önök és Budaörs szolgálatára leszek

 

 

Felelősségteljes, megfontolt választást kívánunk mindenkinek június 9-én.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.