A Sapszon Ferenc kórus beszámolója és 2024-es tervei

(Budaörs, 2024. február 20. – Budaörsi Infó) A megszokottakhoz híven februárban a budaörsi Sapszon Ferenc Kórus megosztja szerkesztőségünkkel és olvasóinkkal éves beszámolóját. Olvassák el, hogy milyen sok minden történt a kórussal az elmúlt évben, és milyen terveik vannak a 2024-es évre.

 

A Sapszon Ferenc kórus 2023-as beszámolója:

 

Február 19.

Szertartásán énekelt a kórus ifj. Sapszon Ferenc karnagy vezényletével a Kelenföldi Református Templomban.

 

Március 9.

A Magyar Történelmi Szalon Görgey Artúrról szóló előadását színesítette énekével a kórus a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban.

 

Április 23.

Beliczay Gyula emlékére rendezett ünnepi hangversenynek volt meghívott fellépője az együttes a révkomáromi Tiszti Pavilonban.

 

Május 8.

A Zeneakadémia Nagytermében lépett fel a kórus, karnagya, Krasznai Gáspár DLA karvezetés doktori koncertjén.

 

Június 18.

A bosznia-hercegovinai Tuzla városában megrendezett „Lege Artis” nemzetközi kórusversenyen képviselte a kórus Budaörsöt, ahonnan közel 80%-os pontszámot elérve III. díjas oklevéllel tért haza, karnagya, dr. Krasznai Gáspár pedig „A verseny legjobb karnagya” címet nyerte el.

 

Június 21.

Pedagógusnapon a Budaörsi Nyugdíjas Pedagógusok ünnepségén adott műsort az együttes a Közösségi Házban.

 

Október 23.

Budaörs Város Önkormányzatának koszorúzási ünnepségét színesítette a kórus a budaörsi 1956-os emlékműnél. Szólót énekelt Csóka Anita és Dani Dávid, zongorán közreműködött Szabó Marcell.

 

November 8.

A Magyar Történelmi Szalon Galgóczy Árpád emlékestjén lépett fel az együttes a budaörsi Városi Ifjúsági Klubban.

 

November 11.

A hagyományos Márton napi Vesperáson is jelen volt a kórus a katolikus templomban, ahol a középkori kolostorok hangulatát megidézve gyertyafényes félhomályban hangzottak el a gyönyörű gregorián énekek a hívekkel együtt énekelve.

 

 

A Kórus tervezett programjai 2024-re:

 

Az esztendő első felére a kórusnak már konkrét meghívásai vannak, melyeknek örömmel tesz eleget.

 

Március 25.

A Történelmi Szalon TAVASZODIK rendezvényén közreműködőként énekelnek vidám, színes, a kikelet hangulatát idéző zeneműveket.

 

Március 29.

Több éves hagyományt követve a Budaörsi Evangélikus Gyülekezet nagypénteki istentisztelete utáni áhítat keretében énekel a kórus.

 

Május 11.

DALÁRNAP AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN

Évente ismétlődő egész napos program, mellyel az Operaház lehetőséget ad magyar amatőr kórusok számára, hogy délelőtt színpadra lépjenek és az Opera esti előadásában, a darab előre meghatározott részét együtt énekelhessék az Opera kórusával. A választott darab ez alkalommal Szörényi Levente-Bródy János: István a király rockoperája lesz.

Az egész napos rendezvénynek egyik résztvevője lesz a kórus is.

 

Augusztus 23-28.

A horvátországi Rovinjban és az olaszországi Velencében ismét egy nemzetközi kórusfesztiválon és versenyen vesz részt a kórus.

 

Október

Az együttes 40 éves születésnapjának megünneplésére jubileumi hangverseny keretében fog sor kerülni.

 

Jövőbeni céljaik között szerepel az is, hogy SOK BUDAÖRSI FIATALT, FELNŐTTET, FRISS NYUGDÍJAST HÍVJANAK ÉNEKELNI.

Jelentkezzenek bátran!

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.