Asztalitenisz WTT – Ecseki főtáblás Otocecben

(Budaörs 2023. november 1. – Budaörsi Infó/MTI) Ecseki Nándor megnyerte második selejtezős mérkőzését is, ezzel főtáblára jutott a szlovéniai Otocecben zajló, 20 ezer dollár összdíjazású asztalitenisz WTT-versenyen.

 

 

 

A 27 éves magyar asztaliteniszező a kvalifikáció első fordulójában erőnyerő volt, a másodikban pedig kedden magabiztos háromszettes győzelmet aratott az angol Andrew Baggaley felett. A 64-es főtábláért – amelyen Szudi Ádám alanyi jogon szerepel – szerdán a 20 éves kazah Iskender Kharkit múlta felül szintén szettveszteség nélkül a sorozat eredményközlője szerint.

A versenyen ugyancsak főtáblás női egyesben Madarász Dóra, az Ecseki, Szudi férfi, valamint az Ecseki, Madarász vegyes páros is, utóbbi kettő ráadásul első kiemeltként várja a viadalt.

A főtábla küzdelmei csütörtökön rajtolnak.

 

Eredmény (a sorozat honlapja alapján):

selejtező, 3. forduló:

férfiak:
Ecseki Nándor-Iskender Kharki (kazah) 3-0 (11, 5, 5)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.