Meghosszabbították a Virágos Magyarország verseny nevezési határidejét
- Budaörsi INFÓ
- 2023 június 16.
Június 30-ra módosította a Virágos Magyarország nevezési határidejét a verseny szervezőbizottsága, így további két hét áll az önkormányzatok rendelkezésére, hogy jelentkezzenek az ország legnagyobb környezetszépítő megmérettetésére – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Az ország legrégebbi, idén 30. alkalommal megrendezett településszépítő versenyén a szakmai elismerések mellett 2023-ban újra értékes nyereményekért versengenek a települések virágos közterületei.
Az idén ismét öt kategóriában meghirdetett versenyre országszerte várják a jelentkezéseket, valamint immáron negyedik alkalommal a határon túli magyarlakta települések pályázatait is. A 30. Virágos Magyarország verseny során – ahogy a 25. évforduló alkalmával is – nemcsak jubileumi díjat adnak át, hanem a “felvirágosításra” jelentkező települések egy emlékfát és egy emléktáblát is kapnak ajándékba.
Azt írták, hogy a verseny célja változatlanul a kulturált és vonzó településkép támogatása, az új zöldfelületek kialakítása és a természet örökség megőrzésével a helyi életminőség javítása és nem utolsó sorban a turisztikai vonzerő növelése. Ugyanakkor egyre fontosabb szerepet kapnak az értékelésben a fenntartható fejlődés szempontjai, a környezettudatos gondolkodás, valamint a településen élők összefogásának ösztönzése.
Idén újra lehetőség nyílik tematikus pályázat benyújtására, így keresik többek között a legvirágosabb főteret, az év fasorát, az év óvodakertjét, de kiosztják a “Virágzó közösség” és “Az év zöld innovációja” díjakat is.
Utóbbira a települések olyan egyedi, innovatív csapadékvíz felhasználási megoldásaikkal nevezhetnek, amelyek a zöldfelületek tudatos gondozására szolgálnak jó példával. Emellett újdonság, hogy ebben az évben a Virágos városi- és faluséták kategóriára is lehet jelentkezni olyan helyi turisztikai programokkal és eseményekkel, amelyek a települések legszebb köztéri zöldfelületeinek színes és élménydús bemutatására törekszenek – közölték.
Az idei évben ismét számos meglepetéssel készülnek a szervezők a pályázó városok számára. A díjak sorában pedig – köszönhetően az Oázis Kertészet és a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete, illetve az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásának – többek között kertészeti utalványok, növények, szakmai tanácsadás és a szervezőbizottsági tagok egyéb díjai is helyet kaptak.
facebook:
0 Komment