Érzékenyítő programot tartottak az Illyés Gyula Gimnáziumban

(Budaörs, 2023. június 13. – Budaörsi Infó) Nagyon fontos érzékenyítő programnak adott helyet az Illyés Gyula Gimnázium. 

 

 

A foglakozás célja az volt, hogy a nem roma fiatalok megismerhessék azokat a cigány személyeket, akik mindenki számára példaként szolgálhatnak.

A vendégek konkrét példákon keresztül mutatták be a sikeres romák mobilitási útját, és az azokat a befolyásoló tényezőket.

Előadók: 

Dr. Orsós Zsuzsa, biológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, aki ország első cigány PhD-hallgató, MTA-díjas ösztöndíjasa volt.

illyes6

Farkas Zsolt, zenész, Khamoro Budapest Band együttes vezetője, a Népművészet Ifjú mestere, Nemzetiségekért díjas és többszörösen kitüntetett művész

illyes7

Kunhegyesi Ferenc, festőművész, Megyei Prima – , Nemzetiségekért Díjas és a Szentandrássy István Galéria művészeti vezetője.

illyes8

Antal István, szociálpolitikus, a MCC Roma Tehetség Program igazgatója, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért elnöki tanácsadója.

illyes10

A rövid előadások után a fiatalok és a tanárok kérdéseket tehettek fel, beszélgethettek az előadókkal, illetve a Romano Glaszo együttes előadásában hallgathattak meg néhány autentikus számot.

 

 

illyes2

 

A Budaörsi Tanoda vezetője, Lakatos György pedig táncházhangulatot varázsolt az Aramis csarnokba.

illyes4

(Budaörsi Infó/FB/Illyés Gyula Gimnázium)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.