Esősre fordul az időjárás a hét végére

Esősre fordul az időjárás a hét végére: nyugaton több, keleten kevesebb esőre lehet számítani, majd vasárnap egyre jobban szakadozik, csökken a felhőzet. A hőmérséklet továbbra is enyhe marad, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11-18 fok között várható, és éjszakánként továbbra sem kell fagyra számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

 

 

Pénteken nyugat felől tovább vastagszik a felhőzet, és az ország nagyobb részén borult időre számíthatunk, több-kevesebb – elsősorban szűrt – napsütés inkább csak a keleti tájakon fordulhat elő. Északnyugat, nyugat felől csapadékzóna érkezik, amely napközben lassan kelet felé helyeződik, késő estére várhatóan a Tisza vonaláig jut el. Miközben keleten kicsi a csapadék esélye, a Nyugat-Dunántúlon jelentős mennyiség is hullhat. A délkeleti, keleti, majd késő délutántól az északnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között alakul, a Délkelet-Alföldön számíthatunk a magasabb értékekre.

Szombaton reggel, délelőtt a nyugati és középső területeken átmenetileg felszakad a felhőzet, majd újra mindenhol erősen felhős, illetve borult idő lesz a jellemző. Többfelé várható eső, zápor. A déli, délkeleti szél egyre többfelé északnyugatira fordul, sokfelé megélénkül, a Dunántúlon erős, viharos széllökések is lehetnek. Hajnalban 7, 13, kora délután 11, 17 fok körül alakul a hőmérséklet.

Vasárnap kezdetben erősen felhős lesz az ég, de egyre jobban szakadozik, csökken a felhőzet. A középső megyékben és a Dunántúl nagy részén továbbra is nagy területen marad erősen felhős az ég.

Reggel a keleti országrészben még több helyen várható eső, de egyre kevesebb helyen, délután már csak elvétve lehet csapadék. Az északi, északkeleti szelet elsősorban a Dunántúlon kísérik erős lökések. Hajnalban 4, 11, kora délután általában 13, 18 fokot mérhetünk, de a tartósabban felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb  is lehet.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.