Augusztus 22-ig válthatják be cirkuszjegyeiket a kitűnő tanulók

Augusztus 22-ig válthatják be az általános iskolások a Fővárosi Nagycirkuszban a Kitűnő tanulók ajándékprogramban kapott jegyüket; a megnövekedett látogatószámot az intézmény megkettőzött előadásokkal igyekszik kiszolgálni.

 

 

A pandémiás helyzetet követően az elsők között nyitott a Fővárosi Nagycirkusz, amely a kezdeti pár nap óvatossága után hónapok óta teltházzal működik – emlékeztet az intézmény által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény.

A Fővárosi Nagycirkusz a látogatói igények kiszolgálása érdekében megkettőzte előadásainak számát, majd újabb játszónapokat illesztett a játékrendbe. Ennek értelmében csütörtökön egy előadással, pénteken, szombaton és vasárnap dupla előadásokkal várják a közönséget.

 

 

cirkuszbudaorson18_06 (24)

 

Erre azért is volt szükség, mert a Kitűnő tanulók ajándékprogramban több ezer gyerek még nem látta az augusztus 22-én véget érő Dinasztiák című előadás-sorozatot – áll a közleményben.

Mint a Fővárosi Nagycirkusz kiemelte, a február óta futó produkció Európában egyedülálló módon gondoskodott a magyar artistaművészekről: négy különböző show porondra állításával több mint 100 magyar művésznek adott munkát és próbalehetőséget a járványidőszak alatt, majd azt követően is.

 

 

cirkuszbudaorson18_06 (25)

 

Szeptemberben és októberben a társművészetek költöznek a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol öt meghívott sztárprodukció gondoskodik a klasszikus zene, a táncművészet, a színház és a cirkuszművészet együttműködésének bemutatásáról. Október közepétől december végéig pedig ismét klasszikus cirkuszi előadások várják a közönséget – közölte a Fővárosi Nagycirkusz.  mti

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.