Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a helytelen maszkhasználat miatt utastársára támadó férfi

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a férfi, aki a helytelen maszkhasználat miatt utastársára támadt egy buszon – közölte a Fővárosi Törvényszék.

 

 

A férfi április 18-án a Csepelről Kőbánya-Kispestig közlekedő autóbuszon rászólt egy utasra, aki a száját és orrát nem takarva viselte maszkját, amelyet akkor még kötelező volt hordani. A felek szóváltása verekedésbe torkolt. A vádlott a sértett férfi karját leszorította, és kilencszer a fején, oldalán és hátán megütötte, majd legalább négyszer megrúgta, miután áldozata a földre került.

Az orvosszakértői vélemény szerint a sértett a fején és jobb térdén nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlott szándéka súlyosabb sérülések okozása volt. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a férfi büntetlen előéletét, a teljes, bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomását, és azt, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt.

Ugyanakkor súlyosító körülményként értékelte a történtek garázda jellegét, hogy tömegközlekedési eszközön és a veszélyhelyzet idején történt, valamint azt, hogy több mozzanatból állt és hosszabb ideig tartott.

A bíróság a férfit egy év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Az ítéletet az ügyészség, valamint a vádlott és védője is tudomásul vette, így az véglegessé vált.  mti

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.