Tusk: A Franciaország elleni támadás merénylet egész Európa ellen

Legalább 153 áldozat, 112 a Bataclannál, 8 támadó is meghalt. Franciaország szükségállapotot hirdetett.

 

Francia hivatalos források hajnali friss információi szerint legalább 153 ember halt meg a párizsi merényletekben.

Összesen 6 helyszínen támadtak: a francia nemzeti stadionnál, a Stade de France-ban, a La Belle Equipe bárban a rue Charonne-on, a Le Carillon barnál, a rue de la Fontaine au Roi-nál, a boulevard Voltaire-en, illetve a XI. kerületi Bataclan koncertteremnél.

A legtöbb embert, legalább 112-őt a Bataclannál ölek meg.

Az AFP-nek nyomozói forrásból olyan információja van, hogy legalább 200 a sérültek, és 80 a súlyos sérültek száma.

A párizsi főügyészség szóvivője hajnalban már arról beszélt, nyolc támadó halt meg eddig, közülük heten öngyilkos robbantás közben. Több támadó elmenekülhetett.

 

 

A Franciaország elleni támadás merénylet egész Európa ellen – írta Donald Tusk, az Európai Tanács (EiT) elnöke Francois Hollande francia elnöknek címzett szombat hajnali levelében.

    “Ma este Franciaország a terrorizmus elleni harc frontvonalába került, de Franciaország nincs egyedül. Ez a harc egész Európa harca, és mindenkié a szabad világban” – fogalmazott az EiT elnöke.

    “A francia nagy, erős és rugalmas nemzet, le fogja tudni győzni a tragédiát” – tette hozzá.

    Donald Tusk levelében kiemelte, hogy az Európai Unió segítséget nyújt Franciaországnak.

    A tragikus, gyalázatos terrorcselekmény nem érheti el célját, nem győzhet a szétválasztás, a félelem, és nem áshatja alá a szabadságot. A szabadság, egyenlőség, testvériség értékeiért az Európai Unió valamennyi kormánya és nemzete kiáll – fogalmazott az Európai Tanács elnöke.

    A politikus ígéretet tett levelében arra, hogy a világ húsz legfejlettebb országának (G20) vasárnapi törökországi csúcstalálkozóján arra kéri majd a résztvevőket, tegyenek a terrorfenyegetettség elhárításáért.

    Gondoskodni fogunk arról, hogy Franciaország újra biztonságos legyen, és mindent megteszünk azért a következő hónapokban, hogy Európa terrorellenes stratégiája megfeleljen a kihívásoknak – fogalmazott levelében Donald Tusk.

 

 

Orbán Viktor részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak

 

Budapest, 2015. november 14., szombat (MTI) – Orbán Viktor miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki a párizsi terrortámadásokban elhunyt áldozatok hozzátartozóinak és Franciaország valamennyi polgárának – tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-t szombat kora hajnalban.

Magyarország a szolidaritásáról biztosítja Franciaországot, a magyar emberek a franciák mellett állnak ezekben a rendkívüli órákban – tudatta a miniszterelnök a péntek esti merényleteket követően.

 

 

 

Obama: Párizsban az emberiség és az egyetemes értékek ellen intéztek támadást
Washington, 2015. november 14., szombat (MTI) – Nemcsak Párizs és Franciaország népe, hanem az emberiség és az egyetemes értékek ellen intéztek terrortámadást – jelentette ki péntek este a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök a Párizsban elkövetett merényleteket követően.

Obama, aki a támadásokat az “ártatlan polgári lakosok terrorizálására irányuló gyalázatos kísérletnek” minősítette, leszögezte, hogy az Egyesült Államok minden segítséget megad legrégebbi szövetségesének, Franciaországnak a terrorizmus és a szélsőségesség elleni harcban, és mindent megtesz az elkövetők felelősségre vonásáért.

Az amerikai elnök francia partnerének, Francois Hollande-nak telefonon is kifejezte részvétnyilvánítását. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok megingathatatlanul támogatja Franciaországot. A két vezető a Fehér Ház tájékoztatása szerint megfogadta, hogy közösen, és a világ országaival is összefogva harcolni fog a terrorizmus ellen.

Barack Obama washingtoni nyilatkozata megtételekor nem kívánt találgatásokba bocsátkozni a támadók kilétét illetően. Az elnök együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

New York, Washington és Los Angeles rendőrségét készültségbe helyezték az összehangolt párizsi terrortámadások nyomán, Bostonban pedig fokozott éberségre szólították fel a biztonsági szolgálatok munkatársait.

Elítélte a terrortámadásokat és a franciák melletti szolidaritását fejezte  ki mások mellett Joe Biden alelnök, valamint John Kerry, a külügyi és Loretta Lynch, az igazságügyi tárca vezetője, továbbá Bill de Blasio, New York polgármestere.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója pénteken elrendelte, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások által ledöntött Világkereskedelmi Központ (WTC) helyén megépült One World Trade Center torony csúcsát a francia trikolór színeivel világítsák meg. Cuomo a történteket gonosz emberek gyáva cselekedetének nevezte, akik szerint “a radikális gyűlölet mindenek fölött áll”.

 

 

 

Megdöbbenésüknek adtak hangot a brüsszeli szervezetek vezetői

Brüsszel, 2015. november 14., szombat (MTI) – Megdöbbenésüknek adtak hangot a péntek éjszaka történt párizsi terrortámadások miatt az Európai Unió és a NATO vezető politikusai szombat hajnalban.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke angolul és franciául is közzétette reagálását az egyik népszerű közösségi oldalon. Azt írta: megdöbbenéssel követi az eseményeket. A politikus teljes szolidaritásáról és együttérzéséről biztosította a franciákat és a francia hatóságokat.

Hasonlóan reagált Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, aki mély megdöbbenésének adott hangot, és szintén teljes szolidaritásáról biztosította Franciaország népét.

Juncker rövid közleményt is kiadott még az éjjel, amelyben a Francois Hollande francia elnöknek küldött üzenetét ismertette.

“Megráz és felháborít, hogy Franciaországra ebben a pillanatban a leggyűlöletesebb terrorizmus csapott le” – írja Juncker, aki egyúttal tudatta: bízik abban, hogy a francia hatóságok és a francia nép közösen képes lesz megbirkózni ezzel az újabb megpróbáltatással.

“Ma minden gondolatom és részvétem Franciaországé és a franciáké” – zárta levelét az Európai Bizottság elnöke.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára szörnyűségnek nevezte az eseményeket.

“Franciaország mellett állunk. A terrorizmus soha nem győzi le a demokráciát” – nyomatékosította a norvég politikus.

Martin Scuhlz, az Európai Parlament (EP) elnöke tudatta: szörnyű hírek érkeznek Párizsból. Az áldozatok családjait együttérzéséről, a hatóságokat pedig támogatásáról biztosította rövid üzenetében a német politikus.

Az EP frakcióvezetői közül is többen megszólaltak a történtek miatt. Manfred Weber, a legnagyobb, néppárti képviselőcsoport német elnöke azt írta: mindannyian franciák vagyunk, Európa szorosan összetart.

Mély megdöbbenésének adott hangot a szociáldemokraták frakcióvezetője, az olasz Gianni Pittella is, aki szintén a franciák melletti kiállást hangsúlyozta.

Syed Kamall, a harmadik legnagyobb képviselőcsoport, az európai konzervatívok és reformerek vezetője vérlázítónak nevezte a történteket, valamint együttérzéséről biztosította az áldozatokat, hozzátartozóikat és a mentőalakulatok bátor tagjait.

Guy Verhofstadt, a liberálisok első embere minden párizsi számára részvétét fejezte ki, és mint írta: megdöbbentette a terrorcselekmény.

“Európa ma éjjel nem lesz képes nyugovóra térni” – húzta alá Verhofstadt.

Rövid üzenetében a radikális baloldal frakcióvezetője, a német Gabi Zimmer is megdöbbenését fejezte ki, és teljes szolidaritásáról biztosította a franciákat.

A zöldek társelnöke, a szintén német Rebecca Harms az eseményeket röviden összefoglalva azt írta: micsoda szörnyűség; ami történt, “hihetetlen”.

Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetője azt írta: szörnyűség, ami történt, és amíg helyre nem áll a rend, pártja felfüggeszt minden kampánytevékenységet.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.