Ősztől saját társulata lesz a Budaörsi Latinovits Színháznak

(Budaörs, 2015. június 03. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Latinovits Színház a következő évadot igazi saját társulattal indíthatja, hat színész szerződött a teátrumához: Bohoczki Sára, Bregyán Péter, Ilyés Róbert, Ódor Kristóf, Páder Petra és Spolarics Andrea. Mindegyikük kapott már feladatot Budaörsön az elmúlt két évadban is, így a közösség alapjait a színház vezetése, Frigyesi András igazgató és Berzsenyi Bellaagh Ádám művészeti vezető már hónapokkal ezelőtt lefektette, karakteres műhelymunka vette kezdetét. Ennek során idén kilenc bemutatóra került sor, szoros együttműködés jött létre a Sanyi És Aranka Színházzal, elindult az ifjúsági, az iskolás és az óvodás program valamint Budaörs város számos eseményén is képviseltette magát a színház.

 

A 2015/16-os évadban ismét három helyszínen tart előadásokat a Latinovits, és egy negyediken kávéházi közegben szervezi egyre sikeresebb sorozatait: az Operabeavatót és a régi nagy magyar színészekre emlékező Szellemidézést. A színház – amely épületén és színháztermi napjain osztozik a Jókai Mór Művelődési Központtal – továbbra is azon igyekszik, hogy versenyre keljen a közeli főváros hatalmas színházi választékával, minőségi játékot mutatva és városbarát repertoárt hozva létre.

A négy őszi bemutató között láthatjuk Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékát Darvas Ferenc zenei vezetésével (rend. Frigyesi András), Szigligeti Ede Liliomfiját (rend: ifj. Vidnyánszky Attila), a Sanyi És Aranka Színházban Strindberg Julie kisasszonyát Kovács Kristóf átiratában (rend: Berzsenyi Bellaagh Ádám) és a Városi Ifjúsági Klubban A kis hableányt (rend. Halasi Dániel). A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatói is rész vesznek a produkciókban.

 

 

spolarics_andrea

Spolarics Andrea

 

pader_ptera

Pader Petra

 

odor_kristof

Ódor Kristóf

 

ilyes_robert

Ilyés Róbert

 

frigyesi_andras

Frigyesi András igazgató

 

bregyan_peter

Bregyán Péter

 

bohoczki_sara

Bohoczki Sára

 

berzsenyi_bellaagh_adam

Berzsenyi Bellaagh Ádám művészeti vezető

 

 

Tervezett bemutatók:

 

NAGYSZÍNPAD

Kacsóh Pongrác – Heltai Jenő – Bakonyi Károly: JÁNOS VITÉZ

daljáték

rendező: FRIGYESI ANDRÁS

bemutató: 2015. október 8.

 

Szigligeti Ede: LILIOMFI

rendező: ifj. VIDNYÁNSZKY ATTILA

bemutató: 2015. november 28.

 

William Shakespeare: RÓMEÓ ÉS JÚLIA

rendező: BERZSENYI BELLAAGH ÁDÁM

bemutató: 2016. január

 

Carlo Collodi – Litvai Nelli: PINOKKIÓ

rendező: LUKÁTS ANDOR

bemutató: 2015. március

 

Friedrich Dürrenmatt: A NAGY ROMULUS

fsz: Lukáts Andor

rendező: POLGÁR CSABA

bemutató: 2016. április

 

SANYI ÉS ARANKA SZÍNHÁZ

August Strindberg – Kovács Kristóf: JULIE KISASSZONY

rendező: BERZSENYI BELLAAGH ÁDÁM

bemutató: 2015. szeptember 23.

 

VÁROSI IFJÚSÁGI KLUB

H. C. Andersen – Tóth Réka Ágnes: A KIS HABLEÁNY

zenés báb-mese

rendező: HALASI DÁNIEL

bemutató: 2015. szeptember 30.

 

Uli Brée – Michael Schober: BARÁTOM, GOMBOCSKA ÉS A MÁGIKUS LEVELEK TÖRTÉNETE

zenés-bábos előadás 3 éves kortól

rendező: KOVÁCS PETRA ESZTER

bemutató: 2016. április

 

(fotók: Budaörsi Latinovits Színház – Borovi Dániel)

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.