Lopásnak indult, közlekedési baleset lett belőle

A budaörsi rendőrök két érdi férfit fogtak el, akik egy budaörsi telekről vasanyagokat tulajdonítottak el, majd menekülés közben autójukkal egy parkoló személygépkocsinak ütköztek.

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. László 43 éves és Sz. Szilveszter 21 éves érdi lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak és – eddig ismeretlen – társuk 2015. február 21-én 11 óra körüli időben bementek egy budaörsi telekre a tulajdonos tudta és engedélye nélkül, ahonnan különböző vasanyagokat és kerítéselemeket tulajdonítottak el.

A fémek begyűjtését követően elindultak a helyszínről, azonban az egyik szomszéd kérdőre vonta őket. A gyanúsítottak eddig ismeretlen társa autóval próbált elmenekülni, de egy parkoló személygépkocsinak ütközött. Ekkor a szomszédok értesítették a rendőröket, akik a 43 éves és a 21 éves férfit elfogták, azonban társuk elmenekült. A ő felkutatása és azonosítása jelenleg is folyamatban van.

 

J. Lászlót és Sz. Szilvesztert a budaörsi rendőrök előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőjüket.

 

A büntetőeljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.