Fogvatartottak adtak karácsonyi műsort Zalaegerszegen

Fogvatartottak mutattak be karácsonyi műsort hétfőn Zalaegerszegen, a megyei büntetés-végrehajtási intézetben a népfőiskolai egyesület segítségével.

 

    A rendhagyó nap Veres András megyés püspök által celebrált ünnepi misével kezdődött, majd A pásztorok éjszakája címmel a rabok mutatták be karácsonyi műsorukat, amellyel délután hozzátartozóik előtt lépnek fel.

    A fogvatartottak jutalomként vehetnek részt a programban, így rendkívüli látogatás keretében fogadhatják családtagjaikat és adhatják át a szakkörökön készített ajándékaikat – mondta el Fehér Lászlóné, a Zalai Népfőiskola Egyesület titkára.

    Beszélt arról is, hogy a műsoros előadásoknak már hagyományuk van a zalaegerszegi intézetben: a fellépők anyák napján az édesanyákat, nagymamákat hívhatják meg. Szerveztek már Valentin napi programot is a börtön falai között, akkor személyre szólóan írták át a kiválasztott szerelmes verseket, a kultúra napján pedig Mikszáth-novellákat dolgoznak majd fel – ismertette a népfőiskola egyesület titkára.

    A Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben tíz éve kezdődtek el a népfőiskolai programok. Azóta az egyesület munkatársai mintegy kilencszáz napot töltöttek az intézetben, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával harminc pályázatot, csaknem száz programot valósítottak meg: személyiségfejlesztő tréningeket szerveztek, úti élményekről, drogprevencióról, munkaerő-piaci lehetőségekről tartottak előadásokat, és voltak műveltségi vetélkedők, sportprogramok, kézműves szakkörök is.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.