Török-német kormányzati vita alakult ki egy karikatúra miatt

Vita alakult ki a német és a török kormányzat között egy Németországban megjelent karikatúra miatt, amely Ankara szerint Recep Tayyip Erdogan államfőt gyalázza.

 

A karikatúra egy török bevándorló által üzemeltetett alpesi fogadónál játszódó jelenetet ábrázol, bajor népviseletbe öltözött vízipipázó vendéggel, tört németséggel beszélő fogadóssal. Az épület előtt egy kutyaház áll, rajta az Erdogan felirat olvasható. A németországi török közösség integrációjáról szóló karikatúra a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lapban jelent meg, még 2011 novemberében, az első török vendégmunkások megérkezésének 50. évfordulója alkalmából, majd nemrégiben egy Baden-Württemberg tartományban használt gimnáziumi tankönyvben.

A török külügyminisztérium tiltakozott a karikatúra ellen. A tárca álláspontja szerint az alkotás a németországi idegenellenesség és rasszizmus jele. A karikatúra a kifejezés szabadságával visszaélve “gyűlöletet és iszlamofóbiát” gerjeszt, “sérti elnökünket és a Németországban élő polgárainkat” – közölte az ankarai külügymisztérium, hozzátéve, hogy éppen az ilyen ügyeknek tulajdonítható a német integrációs politika kudarca. A tárca elvárja, hogy a karikatúra eltűnjön a könyvből, és a német hatóságok gondoskodjanak a hasonló esetek megakadályozásáról – tudatták.

A német fél Steffen Seibert kormányszóvivő szerdai berlini tájékoztatóján reagált az ankarai követelésre. A szóvivő kifejtette, hogy a német kormány megítélése szerint a kifogásolt alkotás nem feszíti túl a művészi szabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának határait. A politikusoknak pedig tanácsos higgadtan viszonyulni mindahhoz, ami nem nyeri el a tetszésüket – jegyezte meg Steffen Seibert. Hozzátette, hogy az érintett gimnáziumi tankönyvben találni a bevándorlókkal szembeni német magatartását bíráló rajzokat is, ezért “az egész könyvet érdemes tanulmányozni”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.