Átadták a Rózsa utcai tagóvodát Budaörsön (fotógalériával)
- Budaörsi INFÓ
- 2014 október 08.
(Budaörs, 2014. október 08. – Budaörsi Infó) Hat hónap alatt készült el és 60 kisgyermek elhelyezésére alkalmas az az új óvodaépület, amely a Csicsergő Óvoda Rózsa utcai telephelyén épült fel Budaörsön. A beruházás 305 millió forintba került, amelyből 230-at a Közép-Magyarországi Operatív Program pályázatán nyert el a Budaörs Város Önkormányzata.
A Rózsa utcai tagóvoda alapkőletétele 2014. április 1-jén történt meg, amiről korábbi cikkünkben olvashatnak, és találhatnak fotókat is, az akkor még üres területről.
2014. október 8-án pedig egy gyerekhangtól hangos épületbe érkeztünk a hivatalos megnyitó ünnepségre.
Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere a megnyitón a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a Rózsa utcai tagóvoda kivitelezése kiválóan sikerült, a tervezők jó munkát végeztek.
„Azt hiszem, hogy aki ezt az épületet kívülről közelíti meg, akkor már érzi, hogy ez nagyon jól sikerült. Ha belép, akkor pedig láthatja, hogy a 21-dik század minden igényének megfelel ez az óvoda.”
A tagóvoda megnyitásának alkalmából a Süni csoport egy kis meglepetésműsorral is készült.
Részben a városban növekvő gyereklétszám tette sürgetővé a bővítéseket, de nagyban hozzájárult az is, hogy a kormányzat 2015. január 1-jétől 3 éves kortól kötelezővé tette az óvodáztatást.
Az óvodai férőhelyek száma 2008 óta 40 százalékkal bővült Budaörsön, amelynek jelentős részét teljesen önerőből finanszírozta a város. Fontos közoktatási beruházás még a városban a Herman Ottó Általános Iskola emeletráépítése is, ott 8 új tanterem készül el október végéig.
Az új tagóvoda akadálymentes, 3 csoportszobával rendelkezik és egy tágas udvarral, valamint fedett és nyitott teraszok is tartoznak hozzá. Emellett a csoportszobákhoz kapcsolódó gyermeköltözők és mosdók mellett tornaszoba és szertár, melegítőkonyha, logopédiai foglalkoztató, orvosi szoba, mosó szoba, mozgássérült mosdó, szülői fogadó, öltöző és mosdók, valamint dolgozói öltöző és étkező is helyet kapott az új óvodában.
Az egyszintes épület bruttó beépített területe 906 négyzetméter.
Hivatalosan 60 férőhelyes ez az új épület, de 75 gyerek is kényelmesen és szabályszerűen elhelyezhető bennük.
(Budaörsi Infó)
facebook:
0 Komment