FAZ: Jugoszlávia szétesésére emlékeztet az ukrán válság

Egyre inkább a Jugoszlávia széteséséhez vezető válságra emlékeztetnek az Ukrajna keleti és déli részén kibontakozott folyamatok – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) a Déja vu című keddi kommentárjában.

 

A német konzervatív lap szerint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár ajánlata a közvetítő szerep elvállalására hibás lépés, éppen úgy, mint az ukrajnai válság megoldását célzó összes eddigi nemzetközi erőfeszítés, mert azon a feltételezésen alapul, hogy a konfliktusnak két résztvevője van, akiknek érdekeit ki lehet egyenlíteni. Ez azonban tévedés, hiszen az orosz vezetés folyamatosan gerjeszti a viszályt, és semmi nem utal arra, hogy visszafogja magát.

A diplomácia porondján és az ukrajnai válsággócokban zajló folyamatok egyre inkább “jugoszláv déja vu-ként hatnak” – emelték ki a kommentárban. “Emlékszik még valaki, hogy a szerbek a kilencvenes évek elején hányszor egyeztek bele a fegyverszünetbe, miközben tovább szították az erőszakos konfliktus lángját?” – tették hozzá.

“Nem lehet szem elől téveszteni, hogy Moszkva hadüzenet nélküli háborút folytat Ukrajna ellen az ukrán társadalom szociális problémáinak elmélyítésével, és a nyelvi, kulturális és történelmi identitásainak manipulálásával” – írta a német konzervatív lap, amely szerint minden egyes véres összetűzéssel csökken a valószínűsége annak, hogy Moszkva “vissza tudja parancsolni a szellemet a palackba, ha egyáltalán akarja”.

Az odesszai szakszervezeti székházból kicsapó lángok azt jelzik, hogy a megtámadott fél is mindjobban eldurvul. Minél súlyosabb az erőszak, annál nagyobb a veszélye annak, hogy az eddig áthidalhatónak tűnő törésvonalak helyén mély árkok keletkeznek és az ellenségeskedés belülről szakítja szét az ukrán államot, ami “nem csupán Ukrajna tragédiája lenne”, hiszen az ország területének és lakosságának nagysága miatt az esetleges összeomlás a szomszédos országokban komolyabb következményekkel járna, mint amilyen hatást Jugoszlávia szétesése gyakorolt Európára – írta az FAZ.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.