Pro és kontra – Az MSZP szerint kevesebben, a Fidesz szerint többen dolgoznak, mint 2010 előtt

Az MSZP szerint Magyarországon ma kevesebben dolgoznak, mint 2010 előtt. A Fidesz szerint nem igazak Budai Bernadett MSZP-szóvivő állításai, mert ma többen dolgoznak, mint 2010 előtt, és csökkentek a munkavállalók terhei.

 

MSZP: ma kevesebben dolgoznak, mint 2010 előtt

Az MSZP szerint a nemzetgazdasági tárca képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján “az elmúlt évek legfontosabb munkaerő-piaci eredményéről elfelejtett beszámolni”, mégpedig arról, hogy Magyarországon ma kevesebben dolgoznak, mint 2010 előtt.

Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára egyebek között arról beszélt, segítette a munkahelyek megőrzését és a gazdasági növekedést a tavaly év elején indult munkahelyvédelmi akció.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: a Fidesz négy éve egymillió új munkahelyet, 4-6 százalékos gazdasági növekedést és radikális adócsökkentést ígért, ehhez képest növekedés nincs, az “igazságtalan”, egykulcsos adórendszerrel az emberek 80 százaléka rosszabbul járt, a foglalkoztatási statisztikák pedig csak papíron javultak.

A szocialista politikus szerint az egykulcsos adóval csak a gazdagok jártak jobban, hiszen ők évi 500 milliárd forint adókedvezményt kaptak, miközben az átlagcsaládok vállára 3000 milliárd forint megszorítást raktak. A rendszerváltás óta először ismét nőtt a szegények és a gazdagok közötti jövedelmi különbség, és megjelent a dolgozói szegénység is: egyre több főállású munkavállaló nem tud megélni a havi fizetéséből – írta.

 

 

Fidesz: többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010 előtt

A Fidesz szerint nem igazak Budai Bernadett MSZP-szóvivő állításai, mert ma többen dolgoznak, mint 2010 előtt, és csökkentek a munkavállalók terhei.

 

A Fidesz csütörtöki közleményében azt írja: a Gyurcsány-korszakkal ellentétben, amikor megduplázták a munkanélküliséget és negyedmillió embert tettek munkanélkülivé, jelenleg 22 éves csúcson van a foglalkoztatottak száma, több mint négymillióan dolgoznak, és az európai átlag alá csökkent a munkanélküliség.

A munkavállalók fizetését a 40 százalékos adókulcs helyett ma csak 16 százalékos adókulcs terheli, és a gyermeket nevelők megélhetését családi adókedvezmény is segíti. Emellett januártól 270 ezer kiskeresetű család adója csökkent, és a Fidesz további adócsökkentésben gondolkodik. Ezzel szemben a “Gyurcsány-koalíció” programja “agyonadóztatta a munkavállalókat, eltörölte a családi adókedvezményt és tömegeket ítélt segélyre” – olvasható a Fidesz közleményében.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.