Női kézilabda BL – Az MKSZ is elítéli a romániai hangulatkeltést

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) hétfőn közölte: sajnálattal értesült arról, hogy az Oltchim Valcea-Győri Audi ETO női Bajnokok Ligája-elődöntőt megelőzően “provokatív, sértő, hangulatkeltő” tudósítások jelentek meg a román sajtóban Görbicz Anitával, az Audi ETO és a magyar válogatott csapatkapitányával kapcsolatban.

 

 

“Az MKSZ az elszigetelt, ám több helyen nyilvánosságot kapó esetet elítéli, ugyanakkor hangsúlyozza: a két csapat párharcának a sportról kell szólnia, éppen ezért nem szabad, hogy ne a magyar klub kiváló teljesítménye kerüljön a tudósítások középpontjába” – áll a szervezet állásfoglalásában.

A ProSport című román napilap a szombati, 24-22-es magyar sikerrel zárult, bukaresti találkozó napján olyan fotósorozatot közölt, amelyen román élsportolók Görbicz Anita mezét tépve, taposva pózolnak. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke vasárnap esti reakciójában elkeserítőnek és felháborítónak nevezte az esetet.

“A Magyar Kézilabda Szövetség ezúton is sok szeretettel gratulál a Győri Audi ETO KC-nek az Oltchim Valcea elleni idegenbeli győzelméhez, egyúttal sok sikert kíván a magyar csapatnak a csütörtöki visszavágóra, és kívánja, hogy tizennégy év után ismét magyar győztese legyen a női Bajnokok Ligájának!” – áll az MKSZ közleményében, amelyben a vezetők arra kérik a győri klubot és szurkolóit, hogy a csütörtöki, veszprémi visszavágón is a sportra, a játékra és a reménybeli magyar siker kiharcolására, illetve annak elősegítésére koncentráljanak.

 

 

Tőkés László elítélte a ProSport román lap képriportját

Elítélte Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke azt a képriportot, amelyet a bukaresti ProSport című napilap közölt szombaton, az Oltchim Valcea-Győri Audi ETO női Bajnokok Ligája-elődöntő előtt. A politikus megkövette a sértett győri csapatot, valamint játékosait “román polgártársai, illetve az inkriminált sportújság minősíthetetlen magatartása miatt”.

Nemzetközi hírű, neves román élsportolónőkhöz “méltatlan, és egyenesen alantas” az, ahogyan az újságban közölt fotókon több román sportoló Görbicz Anita mezét tépve, taposva pózol – írta az EP-képviselő az MTI-hez kedden eljuttatott állásfoglalásban.

“Nemrégen emlékeztünk meg a kiváló Marian Cozma veszprémi – román válogatott – kézilabdázó halálának gyászos évfordulójáról. Noha a két eset súlyossága nagyban eltér egymástól – annak idején hasonló érzéssel ítéltük el a jeles sportolót ért brutális erőszakot, a magyar és a román sportvilág pedig soha nem látott szolidaritással talált egymásra. Ennek a sporttörténeti példának a szellemében kell visszautasítanunk ezután is minden, emberhez és népeinkhez méltatlan, sportszerűtlen vagy éppenséggel erőszakos megnyilatkozást, mely a nemzetközi sportéletet vagy a magyar-román sportkapcsolatokat beárnyékolhatja” – szögezte le az EMNT elnöke.

Rámutatott: a kolozsvári magyarzászló-égetés, a székely zászlónak egy gyulafehérvári kosárlabdameccsről való diszkriminatív eltávolítása, valamint a legutóbbi holland-román labdarúgó-mérkőzésen kitűzött magyarellenes felirat olyan provokációk, amelyeknek az elkövetői a magyar-román kapcsolatok tudatos megrontására törekszenek. “Mi, magyarok semmiképpen ne ugorjunk be, ne legyünk partnerek ezekben a provokációkban!” – írta állásfoglalásában Tőkés László.

Hozzátette: egyetért a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, Borkai Zsoltnak a felhívásával, amelyben minden, sportot szerető szurkolót arra kér, hogy “a csütörtöki veszprémi visszavágón a szokásosnál is sportszerűbben biztassák a győri kézilabdás lányokat!

“Nyerjen a jobbik! Távlatilag ugyanez érvényes a szeptember elején sorra kerülő román-magyar labdarúgó rangadóra” – zárta állásfoglalását az EP-képviselő.

A bukaresti BL-elődöntőt 24-22-re nyerte a Győr – Görbicz nyolcszor volt eredményes -, a visszavágót csütörtökön rendezik Veszprémben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.