Ott voltunk a “Biztonságosan közlekedni egy életúton” program idei megnyitóján (képek)

(Budaörs-Százhalombatta, 2013. március 20., Budaörsi Infó) A “Biztonságosan közlekedni egy életúton” Országjáró Közlekedésbiztonsági és Oktató Program megnyitóját Százhalombattán rendezték meg március 19-én 11 órai kezdettel. A rendezvény meghívott vendégei között szerepelt Schváb Zoltán közlekedésért felelős államtitkár, Dr. Hatala József rendőr altábornagy, Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere, Kiss Csaba rendőr alezredes és Dr. Mihály István rendőr dandártábornok. A rendezvény megnyitójára a százhalombattai Tesco áruház parkolójában került sor.

 

 

A nyolc évvel ezelőtt induló “Biztonságosan közlekedni egy életúton” elnevezésű programot az idei évben is több alkalommal mutatják be országszerte: Szolnok, Salgótarján, Gyöngyös, Nyíregyháza, Debrecen, Békéscsaba, Makó, Szeged, Baja és Székesfehérvár mellett több magyarországi települést is érint majd a bemutató.

A közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében indult útjára a program, ahol a szervezők többek között a felelős autóvezetésre kívánják felhívni a közlekedők figyelmét. Fontosnak tartják “azt az emberi tényezőt, amit a közlekedők felelősségtudatának és szabálykövetésének fokozásával” igyekeznek erősíteni. Az oktatóprogram elemei között szerepel a diákok interaktív közlekedésbiztonsági oktatása, a kerékpáros ügyességi pálya, a “Fékezd magad” program, a járművezetők vezetéstechnikai továbbképzése elméletben és a gyakorlatban, valamint a borulásszimulátor és a “Részeg szemüveg” bemutató.

Az országjáró programot a szervezők 2006-ban indították útjára, amellyel szeretnének “egy hosszútávú tudatformálást kialakítani a résztvevők gondolkodásában.”


A bemutató során a gyerekeket is megismertetik a gyakorlatban előforduló veszélyhelyzetekkel, a fizikai törvényszerűségekkel, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályaival.

A “Ki a mester két keréken?” elnevezéssel egy olyan ügyességi tanpályát vetnek be a szervezők, ahol a diákok játszva sajátíthatják el a számukra is nélkülözhetetlen vezetéstechnikai praktikákat. Az akadályokkal tarkított pálya tökéletesen alkalmas arra, hogy a gyerekek hatékonyan gyakorolják az egyensúlytartást, a kormányzást, a kanyarodást.

A program arra is felhívja a figyelmet, hogy “a helyes közlekedésre felkészítetlen gyermekek hajlamosak arra, hogy körültekintés nélkül lépjenek az úttestre.” A gyermekek számára is nehéz megbecsülni a közeledő jármű távolságát és sebességét.

A “Fékezd magad” közlekedésbiztonsági bemutató során egy speciálisan átalakított járműben ül a gyermek a vezető melletti ülésen, és egy adott jelre neki kell lefékeznie időben a felnőtt által vezetett gépkocsit, még mielőtt a gépjármű fellökné a kihelyezett szivacsbábut.

 

A “Biztonságosan közlekedni egy életúton” Országjáró Közlekedésbiztonsági és Oktató Program szinte kézzel fogható segítséget nyújt a gyermekek számára, hogy azok felelősségteljes közlekedőkké váljanak. A program egyedülálló az országban és több ezer gyermek felkészítését érinti.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

1 Komment

  1. […] és Oktató Program megnyitóját Százhalombattán tartották meg március 19-én. Beszámolónkat a rendezvényről itt olvashatják!  A meghívott vendégek között szerepelt Schváb Zoltán közlekedésért felelős […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.