Trendivé tennék a háztáji gazdálkodást

Várhatóan jövőre kialakul a kiskertet művelők számára szakmai segítséget nyújtó háztáji agronómusok hálózata Magyarországon – jelentette be a vidékfejlesztési miniszter az Agrár Sajtóklub keddi rendezvényén, Tiszafüreden.

 

 

Fazekas Sándor hangsúlyozta: ma mintegy 200 ezer hektárra tehető a zártkertek teljes területe Magyarországon. “Ezeket a kis parcellákat azonban nem szabad maradékszámba venni, mert a hazai agrárium aranytartalékai” – fogalmazott.

Rámutatott: a háztáji gazdálkodás elsorvasztása egyértelműen káros jelenség volt. A nagy kereskedelmi láncok a rendszerváltás óta leszoktatták a kiskert műveléséről és az otthoni állattartásról az embereket, mondván, olcsóbb a boltban megvenni a húst, a zöldségfélét és a gyümölcsöt.

Emlékeztetett: a tárca számos, a helyi termelést és értékesítést ösztönző programot, illetve mozgalmat indított útjára az elmúlt években, amelyek már a szemléletváltást tükrözik.
Gondot okoz azonban, hogy a háztáji gazdálkodás folyamatosságából kiesett 15-20 év, és ezzel együtt a szaktudás egy része is elveszett – tette hozzá.

Jelezte: a leendő háztáji agronómusokat is képezni kell majd, mielőtt munkába állnának, mert “a mai szakembereket nagyüzemi szemlélettel oktatják”.

Kérdésre válaszolva a miniszter kitért arra, hogy a kiskertek többlettermését elsősorban a helyi piacokon és a gyermekétkeztetésben lehet és érdemes értékesíteni. Ezekre jelenleg is van igény, a biotermékek iránti érdeklődés pedig dinamikusan növekszik. A sikeres piacra jutás feltétele a kapcsolatok kiépítése a gazdatársadalom és a helyi vendéglátók, étkeztetők között – hívta fel a figyelmet.

Fazekas Sándor a találkozón beszélt a VM egyik legsikeresebb kezdeményezéséről, a tanyaprogramról. Ennek fontosságára rávilágít, hogy amíg 10 éve 250 ezren, addig ma 300 ezren élnek tanyán Magyarországon – mondta.

Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője jelezte: számos példa igazolja, hogy megfelelő marketingmunkával “trendivé tehetők” a helyi termékek. Megjegyezte: igazgatóságuk azon dolgozik, hogy a szolgáltatási és gasztronómiai kínálat egyedi jellegének erősítése mellett bővítse a régió klasszikus falusi magánszálláshely-kínálatát, ugyanis hiány van olyan szállásadókból, akik nem csupán “elhelyezést, hanem vendéglátást és gondoskodást” is nyújtanak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.