A budapesti kiselefánt az Asha nevet kapta

Döntöttek a szavazók: Asha lett a Bálint-napon született budapesti kiselefánt neve, amely hétfőn fogadta első látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

 

 

Ashát és anyukáját becslések szerint csaknem négyszáz látogató tekintette meg elsőként hétfőn 13 és 15 óra között az állatkertben. Az elefántnézés zökkenőmentesen zajlott, a másfél hetes borjú nagyon jól tűrte első vendégeit – mondta el Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője az MTI-nek.

Asha bemutatta szinte összes tudományát: sétált anyjával, szopott, nézelődött, sőt, amikor lefeküdt, anyja szénával még be is takargatta. A látogatók, akiket 20 fős csoportokban engedtek be, betartották a gondozók látogatásra vonatkozó kéréseit: nem fotóztak vakuval és hangoskodással sem zavarták az állatokat – fűzte hozzá a szóvivő.

Csütörtökön hirdette meg az intézmény a szavazást az elefántbébi nevére: a hat lehetőségre több mint 200 ezer szavazat érkezett. Az állatkert honlapján, valamint a szavazásban részt vevő partnerek online felületein a legtöbb szavazó az Asha névre voksolt, így mától hivatalosan is így hívják a kicsit.

Az Indiában elterjedt, szanszkrit eredetű név reményt jelent.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.