Együtt 2014: április végéig megnevezi választókerületi felelőseit

A rövidesen párttá alakuló Együtt 2014 április végéig megnevezi 106 egyéni választókerületi felelősét.

 

 

Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke – aki a legutóbbi két parlamenti választáson az MSZP kampányfőnöke volt – egy sajtóbeszélgetésen elmondta: már hozzákezdtek csatlakozási kampányuk első részéhez, a telefonos adatbázis-építéshez, és naponta 40-50 ezer embert hívnak fel, így 6-8 hét alatt az összes, vezetékes telefonos háztartásba eljut Bajnai Gordon üzenete.

Azok, akik további tájékoztatást kérnek, illetve részt szeretnének venni az Együtt 2014 rendezvényein, egy gombnyomással jelezhetik, és kérésükre bekerülnek a szerveződő párt adatbázisába. Szigetvári Viktor arra számít, hogy 200-300 ezer ember fejezi ki így a szimpátiáját, többnyire idősebbek, mivel főleg nekik van vezetékes telefonjuk. A fiatalabbak Facebook-alkalmazás révén, illetve egy internetes űrlap kitöltésével kerülhetnek be az Együtt 2014 adatbázisába. Így állhat össze az a 10-20 ezer aktivista is, akikre szükség lesz a választási kampányban.

Szigetvári Viktor elmondta: azért fogtak adatbázis-építésbe, mert a pártok csak a választási kampányban vásárolhatják meg a névjegyzéket, az Együtt 2014 viszont a hátralévő egy évben folyamatosan tartani akarja a kapcsolatot regisztrált szimpatizánsaival.

Beszélt arról is, hogy terepmunkában és hálózatépítésben jártas, Barack Obama elnök kampányában részt vevő amerikai tanácsadók is segítik a választói mozgalom munkáját.

Az Együtt 2014 párttá alakulásáról elmondta: március 15. előtt beadják kérelmüket a bíróságra, ezután kezdenek hozzá a tagtoborzáshoz. De még a párt bejegyzése előtt tárgyalást kezdenek a Párbeszéd Magyarországért képviselőivel az együttműködésről.

A várhatóan társelnöki rendszerben működő Együtt 2014 április végéig dönt egyéni választókerületi felelőseiről. Szigetvári Viktor elmondta: a választókerületi elnököket a kezdeti időszakban a pártvezetés nevezi ki, de ezen jövőre, a parlamenti vagy az önkormányzati választás után változtatni fognak.

Hangsúlyozta, hogy nem választási pártot szerveznek, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is indulni fognak 2014-ben. Ezért is fontos – jegyezte meg -, hogy minden választókerületben legyen felelősük, függetlenül attól, hogy ha az országgyűlési választáson megvalósul az ellenzéki összefogás, akkor a körzetek egy részében nem az Együtt 2014 jelöltje indul majd.

A Haza és Haladás alelnöke arra számít, hogy párttá alakulása után az összes választópolgár 10, a biztos szavazók 12-15 százalékának támogatására számíthat az Együtt 2014, ezt kell növelniük a következő egy évben.

Beszélt arról is, hogy véleménye szerint az ellenzéki oldalon szeptember-októberre meg kell állapodni közös jelöltekről, mert idő kell, hogy a szavazótáborok “összeszokjanak”. Szigetvári Viktor azt is elmondta, hogy egyéni képviselőjelölt szeretne lenni 2014-ben.

Választási kampányuk finanszírozásáról úgy tájékoztatott: a költségek legalább 30-40 százalékát, de akár több mint felét is, néhány ezer forintos adományokból állnák, a nagyobb, egymillió forint feletti összeget adó támogatók listáját pedig minden évben nyilvánosságra hozza majd egyesületük.

Szigetvári Viktor hangsúlyozta, nem tudni, megtiltják-e a pártoknak, hogy a kereskedelmi televíziókban, rádiókban hirdessenek, illetve hogy megvalósul-e az a fideszes elképzelés, amely szerint a képviselőjelöltek állami támogatást kapnak. Hozzátette: ha a kormánypártok szűkítik a hirdetési lehetőségeket, az olcsóbbá teszi a választási kampányt, és még fontosabbá a modern kampánytechnológiák alkalmazását, illetve a választók személyes meggyőzését.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.