Halottak napja – Forgalmi változások a közösségi közlekedésben

A kegyeleti ünnep miatt az utasforgalomhoz igazodva változik a vonatok és az autóbuszjáratok közlekedési rendje. Szerdától vasárnapig a MÁV több kocsival indítja szerelvényeit, vasárnap mentesítő járatot is indít, a Volánbusz a munkaszüneti napon szokásos járataival közlekedik.

 

 

A MÁV-Start az MTI-nek küldött keddi közleményében azt írta: a vasúttársaság megnövekvő utasforgalomra számít vasárnap Győr és Debrecen felől a főváros irányába, ezért november 4-én délután mindkét városból mentesítő vonatot is indítanak Budapestre, a Nyugati pályaudvarra.

A vasúti közlekedésben október 31-én, szerdán a pénteki, november 1-jén, csütörtökön a szombati, november 2-án és 3-án az ünnepnapi menetrend lesz érvényben, vasárnap pedig már a megszokott, a hét utolsó napjának megfelelő menetrend szerint közlekednek a vonatok.

A szerelvények a szokásosnál több kocsival közlekednek, az összes rendelkezésre álló, üzemképes jármű felhasználásával – közölte a vasúttársaság. Azt javasolják, hogy az utasok a jegypénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegyeket váltsák meg elővételben, illetve az interneten.

A Volán-társaságok autóbuszjáratai csütörtökön, pénteken és szombaton a munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek, vasárnap pedig a hét első munkanapját és iskolai tanítási napját megelőző munkaszüneti nap menetrendje alapján indulnak, de egyes társaságoknál előfordulhatnak eltérések a munkarendek vagy a tanítási szünetek figyelembevételével.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.