A négy millió forintnyi érme nem volt elég a pizzára

Százezer dollárt érő érmegyűjteményt lopott el egy fiatal pár az Egyesült Államokban, hogy azután névértéken – a tényleges érték töredékéért – vegyen rajta pizzát, mozijegyet.

 

Az érmék régi amerikai dollárok, illetve még kisebb címletű fémpénzek voltak. Az elcsent centek között akadt olyan negyeddolláros, amely akár 18 ezer dollárt – azaz névértékének 76 ezerszeresét – is érheti. Ezzel a 25 centessel a pár pizzáért fizetett, de persze névértéken, így messze nem volt elég az étekre, mivel bő 50 forinton számította be az árus a 4 millió forint értékű érmét.

A pénzgyűjteményt a pár Washington államban lopta még májusban egy asszony otthonából, aki részmunkaidőben foglalkoztatta őket. Bár a kárvallott rögtön feljelentést tett, a párt nem ítélték el, mert eddig nem volt ellenük kellő bizonyíték.

A numizmatikai szakértőnek nagyon nem mondható férfi rács mögé került, barátnője pedig csak azért nem, mert 9 hónapos terhes – adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.