Magyarország olimpiai jégkorong-selejtezőt rendezhet

Magyarország rendezheti meg a 2014-es téli olimpiai jégkorong torna egyik selejtező csoportját, miután a magyar válogatott a harmadik helyen végzett a divízió I-es világbajnokságon és így a világranglista 19. helyére lépett elő.

 

A Magyar Jégkorong Szövetség hétfői tájékoztatása szerint a szervezet a napokban neki is lát az esemény szervezésének. A viadalra november 8. és 11. között kerül majd sor a Papp László Sportarénában. A négy országot felvonultató tornán a magyar csapat ellenfelei között biztosan ott lesz a holland és a litván együttes, míg a harmadik rivális jelen állás szerint a szerb válogatott lesz.

A csoportból az első helyezett jut tovább a második körbe, amelynek a pillanatnyi helyzet ismeretében Lettország lesz a házigazdája 2013. február 7-10. között. Itt a vendéglátó letteken kívül várhatóan Szlovéniával és Dániával kell megküzdenie a magyar csapatnak, a csoport győztese kijut a 2014-ben Szocsiban sorra kerülő téli ötkarikás játékokra.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.