Német lap a kohéziós pénzekről, Kovács Zoltán olvasói levele, interjú a bécsi nagykövettel

A brit The Guardian Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár olvasói levelét közölte a magyarországi romák helyzetével kapcsolatban, az osztrák Wirtschaftsblatt a magyar nagykövettel készített interjút, a német Handelsblatt pedig a kohéziós pénzek megvonásával foglalkozott.

 

Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár olvasói levelében visszautalt a vezető brit baloldali lap által januárban Gyöngyöspatáról közölt riportra, és megállapítja: Gyöngyöspata tavaly tavasszal olyan folyamatok drámai kifejeződésének volt tanúja, amelyek kibontakozását sok éven át hagyták. A szakpolitikus szerint ugyanakkor a magyar kormány világossá tette, hogy nem fogja eltűrni a faji gyűlölködés megnyilvánulásait, fellép ezek ellen, és azon körülmények ellen is, amelyekből e gyűlölködés fakad. Magyarországon nincs helye egyének és csoportok megfélemlítésének, sem az intézményes rasszizmusnak – írta olvasói levelében az államtitkár. Kovács Zoltán szerint a kormány ennek biztosítására szigorította a törvényeket, és nem fog visszariadni attól, hogy e törvényeknek érvényt szerezzen. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy hivatalba lépése után a jelenlegi kormány létrehozta a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságot, amelynek célja, hogy nagyszabású programokkal javítsa a roma lakosság helyzetét. Több EU-állam is kérte már az államtitkárság tanácsát. Európa-szerte sok a teendő, de Magyarországon legalább már megkezdődött a munka – írta olvasói levelében Kovács Zoltán.

Nem diktatúrát akarunk, hanem Magyarországot előbbre vinni címmel közölt interjút a Wirtschaftsblatt című gazdasági napilap Magyarország bécsi nagykövetével. Szalay-Bobrovniczky Vince a lapnak a befektetői környezetről szólva kijelentette, Magyarországon rendben vannak az általános keretfeltételek, s utalt arra, hogy egy uniós kimutatás szerint Magyarországon több mutató tekintetében jobb a helyzet, mint Nyugat-Európában. Mint fogalmazott, a különadók bevezetésekor egyes szektorok hangulata némileg romlott, de a kormány próbálja ismét erősíteni a bizalmat. Emlékeztetett, hogy az osztrák bankok Magyarországon széles körben nyújtottak devizaalapú hitelt. A megtévesztő reklámok és – sokak véleménye szerint – a hitelkérelmezők hiányos tájékoztatása is közrejátszott a devizahitelesek helyzetének alakulásában. Kijelentette, az állam átszervezése után jelenleg egy konszolidációs időszak zajlik, nincs napirenden államosítás, az új rendszer hatékony működést biztosít. “Előbbre akarjuk vinni az országot és nem egy fasiszta diktatúrát kiépíteni” – tette hozzá. Kitért arra is, hogy fokozatosan kivezetik a bankadót és az ágazati különadókat. Mint fogalmazott, abból indul ki, hogy létrejön a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal. A kormány megegyezést akar és mindent megtesz ennek érdekében, az alkotmány keretein belül – mondta. “Arra számítunk, hogy 2012 második negyedévében lesz megállapodás” – mondta.
http://www.wirtschaftsblatt.at/home/international/osteuropa/508352/index.do

A Handelsblatt című német üzleti lap Az Európai Bizottság (EB) csökkenti Magyarország pénzügyi támogatását címmel számolt be szerdán a Magyarországnak az úgynevezett kohéziós alapokból származó támogatások esetleges részleges felfüggesztéséről. Stefan Menzel, a beszámoló szerzője bécsi keltezésű írása bevezetőjében azt emelte ki, hogy a “korrupció miatt Románia is érintett”. Hozzátette: a magyar kormányt az uniós támogatások “drasztikus csökkentése fenyegeti”. Az EB egy szóvivője kedden “Brüsszelben megerősítette, hogy jövőre lezárják a kohéziós alapokat Magyarország előtt” – írta. “A brüsszeli fenyegetés igen kedvezőtlen időpontban éri a budapesti kormányt” – jegyezte meg a Handelsblatt munkatársa, hozzátéve, hogy a kormánynak a Nemzetközi Valutaalap hitelére van szüksége a költségvetési gondok miatt. Menzel hozzáfűzte, hogy a bukaresti vezetés is kevesebb pénzt kap Brüsszeltől, hiszen az EB korrupciós problémák miatt Románia esetében jegelte az úgynevezett strukturális alapokból származó, az oktatás- és kutatásfejlesztésre szánt forrásokat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.