Telt ház lesz a Puskás Ferenc Stadionban – A magyar válogatott kerete

Telt ház előtt játszhatja idei utolsó hazai mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott, amely pénteken 18 órától – a hetvenévesen elhunyt Albert Flórián emlékére – Liechtensteint fogadja a Puskás Ferenc Stadionban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának szerdai beszámolója szerint az ingyenesen megtekinthető összecsapásra hétfő délelőttől lehetett jegyet foglalni, és szerda délutánra az összes belépő el is fogyott.

A Puskás Ferenc Stadion kapuit 16:30 órakor nyitják meg, az MLSZ a négy érdeklődés miatt arra kéri a szurkolókat, hogy minél korábban induljanak el. A stadionba gyalogosan a Dózsa György útról és a Stefánia útról lehet bejutni. Akik rendelkeznek gépkocsi belépővel is, az Ifjúság úti kapun hajthatnak be, ahova csak a Stefánia útról kanyarodhatnak be, a Kerepesi út felől nem.

A pirotechnikai szabályok miatt nem lehet majd gyertyát gyújtani a lelátón, ám a stadion négy pontján emlékhelyeket létesítenek a szervezők, a drukkerek itt adózhatnak az október 30-án elhunyt Albert Flórián emléke előtt. A Császár legemlékezetesebb pillanatait a találkozó előtt egy ötperces filmben elevenítik fel, az összecsapás pedig gyászszünettel kezdődik.

 

Teljes a keret

Kedd estig mind a 24 játékos megérkezett a Liechtenstein elleni, pénteki barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott telki edzőtáborába.

A felkészülés első napján még nem volt teljes Egervári Sándor szövetségi kapitány kerete, azonban a magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint kedd estére az összes korábbi hiányzó – Laczkó Zsolt, Feczesin Róbert, Korcsmár Zsolt, Vanczák Vilmos, Bogdán Ádám, Koman Vladimir – megérkezett.

A keddi edzéseken Hajnal Tamás kisebb sérülése miatt még nem végezhetett teljes értékű munkát, külön gyakorolt társaitól.

A Liechtenstein elleni Albert Flórián-emlékmérkőzés 18 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban, míg négy nappal később Poznanban a 2012-es Európa-bajnokság társrendezőjével, Lengyelországgal találkozik idei utolsó fellépésén a magyar nemzeti együttes.

    A magyar válogatott kerete:

kapusok:
Király Gábor (1860 München), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Csernyánszki Norbert (MVM Paks)

védők:
Vanczák Vilmos (Sion), Varga József (DVSC-TEVA), Lipták Zoltán (Újpest FC), Kádár Tamás (Newcastle United), Juhász Roland (Anderlecht), Lázár Pál (Samsunspor), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Laczkó Zsolt (Sampdoria)

középpályások:
Elek Ákos (Videoton FC), Czvitkovics Péter (Kortrijk), Vadócz Krisztián (NEC Nijmegen), Stieber Zoltán (Mainz), Koman Vladimir (Sampdoria), Dzsudzsák Balázs (Anzsi Mahacskala), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Tőzsér Dániel (Racing Genk), Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Sándor György (Videoton FC)

csatárok:
Feczesin Róbert (Brescia), Priskin Tamás (Ipswich Town), Németh Krisztián (MTK)

Comments Closed