Automatizált gyógyszerelést vezetnek be a szabolcsi kórházakban

A tervek szerint az év végére bevezetik a betegekre szabott, automatizált gyógyszerelési rendszert a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház valamennyi osztályán, jövőre pedig az Egészségügyi Holding (EH) Zrt. összes gyógyintézményben.

Az egyedülálló, az országban elsőként a szabolcsi megyeszékhelyen alkalmazott módszer lényege, hogy a gyógyszerek útja végig nyomon követhető és ellenőrizhető a rendeléstől egészen a betegekhez történő eljuttatásig – mondta el Kiss Zoltán Tamás, az EH Zrt. vezérigazgatója. A fejlesztés során az intézményi gyógyszertárban egy másfél négyzetméteres területen elhelyezett automata akár több száz különböző készítményből, minden betegnek személyre, névre és terápiára szabott gyógyszercsomagot állít elő.

Gyógyszeadagoló automata által kiszerelt csomag

A vezérigazgató hozzátette: a beruházás szakmailag és gazdaságilag is előnyös, mivel a rendszer révén jelentős megtakarítás érhető el az intézményi gyógyszerbeszerzésben, erősíti a betegek biztonságát, megvalósítható a hatóanyag alapján történő rendelés, emellett minőségbiztosítási előnyei is vannak. A rendszer alkalmazásának egyik újdonsága, hogy a betegek gyógyszerezésében lényegesen nagyobb szerepet kapnak a gyógyszerészek, akik felügyelik és végigkísérik a gyógyszerek útját a rendszerben.

Juhász László, a holding cégvezetője a tájékoztatón elmondta: a gyógyintézmény a 25 milliárd forintos éves költségvetéséből 2,5 milliárd forintot fordít gyógyszerbeszerzésre, az automatizált gyógyszerelési rendszer bevezetésével a költségek éves szinten akár tíz százalékkal, azaz mintegy 250 millió forinttal csökkenthetőek.

A több mint 1800 ággyal rendelkező Jósa András Oktatókórházban jelenleg 200 ágyon érhető el az automata gyógyszerelés, év végére viszont valamennyi ágyon bevezetik a szolgáltatást. A tervek szerint 2012 első negyedévében a nagykállói kórházat, őszre pedig az Egészségügyi Holding Zrt. valamennyi tagkórházát a két rendszerbe állítandó automata látja majd el készítményekkel.

A rendszer alkalmazása nem jelenti a feladat kiszervezését, a gyógyszerbeszerzés és az intézeti gyógyszertárak működtetése továbbra is saját kézben marad – hangsúlyozta Kiss Zoltán Tamás. Az automatákat szállító cég számára a holding havi nettó 9 millió forint szolgáltatási díjat fizet, az összeg tartalmazza a bérleti díjat és egyéb költségeket is.

Comments Closed