Szeptember 11. – Orbán Viktor levelet írt, pártok megemlékezése a terrortámadások évfordulóján – ÖSSZEFOGLALÓ

Orbán Viktor kormányfő Barack Obama elnöknek írt levelében fejezte ki együttérzését az áldozatok családjainak és az amerikai népnek, több párt pedig közleményben emlékezett meg az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11-én ért terrortámadások tizedik évfordulójáról.

A miniszterelnök szóvivőjének az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Orbán Viktor a levélben világossá tette: a nemzetközi közösség a demokratikus értékek védelme érdekében továbbra is számíthat Magyarországra a terrorizmus és a szélsőségek elleni küzdelemben.

A magyar kormányfő együttérzését fejezte ki az áldozatok családjainak és az amerikai népnek, egyúttal tájékoztatta Barack Obamát az évforduló alkalmából rendezett magyarországi eseményekről.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elutasítja a terror minden formáját, és felhívja az európai és amerikai döntéshozók figyelmét, hogy a mostani és a következő nemzedékek jövője érdekében tegyenek meg mindent a nyugati, keresztény gyökerű civilizáció értékeinek megvédéséért, a biztonság megőrzéséért – írta Stágel Bence a szervezet elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Törcsi Péter alelnök.

Az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásukban kiemelték: tisztában kell lenni azzal, hogy a New York-i és virginiai terrortámadások nem csupán az Egyesült Államok ellen irányultak, hanem mindaz ellen, amit a nyugati, keresztény gyökerű civilizáció képvisel. Közös értékeinket, a szabadságot, a szolidaritást, egymás életének, emberi méltóságának a tiszteletben tartását tiporták sárba a szélsőséges erők – fogalmaztak a kereszténydemokrata politikusok.

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője közleményében úgy fogalmazott, hogy a tíz évvel ezelőtti összehangolt terrorakció nemcsak egyéni tragédiákról szólt, az al-Kaida ezen a napon az egész nyugati civilizáció ellen intézett támadást az Egyesült Államok területén. A politikus a támadás áldozataira emlékezve hangsúlyozta, szeptember 11-e nem a muzulmán világ és Amerika csatája volt, hanem egy szélsőséges terrorszervezet támadása a nyugati kultúra ellen.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott, hogy az emlékezés mellett a tanulságokat is le kell vonni, értve ezen nemcsak a biztonsági intézkedéseket, az elővigyázatosságot és a terror elleni háborúk tanulságait, hanem azt is, hogy a kultúrák közötti harmonikus együttélés, a szélsőségek megfékezése a békés jövő záloga. Mint leszögezte: az erőszak ellenszere a tolerancia, a másik és mások elfogadása.

Az LMP-s Szabó Tímea arról írt, hogy tíz évvel ezelőtt ép erkölcsi érzékkel igazolhatatlan tömeggyilkosság, aljas terrortámadás érte New York és Washington városát, amelyet a világ nagyobbik fele néma döbbenettel és mély együttérzéssel fogadott.

Aki terrorcselekményekben részt vállal, támogatja, vagy akár csak igazolni próbálja, az kiiratkozik az emberiség ép erkölcsű részéből – bőrszíntől, vallástól, politikai meggyőződéstől függetlenül – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy “a szabadságjogok korlátozása árán elért relatív biztonság illúzió. A hazafiságra hivatkozó fokozott állami ellenőrzés rendszeresen éppen a hazájukat szerető polgárok jogait csorbítja. Ráadásul szükségtelenül. A terrorizmus ellen a terrorizmus okainak felszámolása védhet meg”.

Comments Closed