Eger: Hatástalanítottak a bombát, visszatérhettek otthonukba az egri belváros lakói

Nem sokkal este fél nyolc előtt visszatérhettek otthonukba Eger belvárosának lakói, miután a tűzszerészek hatástalanították annak a második világháborús repülőgépbombának a gyújtószerkezetét, amelyet szerdán találtak a város központjában – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

A polgármesteri hivatal közlése szerint mintegy négyezer ember térhetett vissza otthonába a robbanószerkezet hatástalanítása után.

Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy a tűzszerészek a helyszínen hatástalanították a gyújtószerkezetet, majd intézkedtek a bomba elszállításáról.

Eger belvárosát, így a Dobó teret, a várat és a frekventált turisztikai övezetben lévő hoteleket, vendéglátóhelyeket szerda délután ürítették ki, miután második világháborús bombát fordítottak ki munkagépek a Dobó tér közelében.

A munkások a Dobó térbe torkolló Dr. Hibay Károly utca egy magántelkén találták a 250 kilogrammos bombát.

Zentai László, az egri önkormányzat médiareferense arról tájékoztatott, hogy a kiürítés idejére egy szakközépiskolában, illetve egy művelődési házban helyezték el a lakókat. A nagy melegben gondoskodtak a vízellátásról, és tisztálkodási lehetőséget is biztosítottak – mondta a referens.

Comments Closed